Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Utolsó kommentek:

Jakab.gipsz 2019.04.07. 15:07:32

Épeszű ország nem engedélyezi az emberekkel való kísérletezgetéseket, mert nem tudhatjuk előre, ki viseli a következményeinek a felelősségét.

Bejegyzés: Lány vagyok, de apuka leszek

ősbölény 2019.04.05. 12:59:38

Kedves Horváth Sára!
Következetes híve vagyok annak, hogy a nemek, bőrszínek, nemzeti hovatartozás, nemi irányultság vagy identitás, stb, stb, szerinti megkülönböztetés igazságtalan, és meg kell szüntetni, merthogy, sajnos, ma is fennáll. Megértem azt az attitűdöt, hogy ezt egycsapásra, azonnal tegyük, hozzunk radikális intézkedéseket az igazság érdekében.
A történelem azonban azt mutatja, hogy az ilyen radikális intézkedések visszás eredményeket hoznak. Pl. élénken emlékszem egy olyan társadalmi berendezkedésre, amely az elnyomott proletárokat akarta hasonló radikális intézkedésekkel (államosítás, tervgazdálkodás) felszabadítani - ne csak Lenin és Sztálin neve ugorjék be automatikusan, hanem Hitleré is...
Több mint negyven évig tanítottam magyart, amely tantárgy iránt a lányok mindig élénkebben érdeklődtek, mint a fiúk. Annak ellenére, hogy nőírók valóban, alig szerepeltek a tananyagban. Szapphó pl. igen, bár róla azt is kiderítettük, hogy az ismert életrajza (amelyre hivatkozni tetszett), ugyanúgy utólagos legenda, mint Homéroszé. Azért írt nőkhöz szóló szerelmes verseket, mert a görög hagyomány nem ismert férfiakhoz szólókat, márpedig az akkori időkben (és még másfél ezer évig) költészet csak hagyománykövető lehetett.
A tankönyvekben azért van kevés nőíró, mert a hagyomány nagyon későn, és akkor is igen csekély számú nőírót vett be a kánonba. Tanner Ilonkát (Török Sophie-t, aki Kazinczy hitvese után vette föl ezt az írói álnevet) pl. azért nem, mert kortársai és az utókor sem tartotta kiemelkedőnek. És ez nem függ össze azzal, hogyan ismerkedett meg későbbi férjével, Babitscsal, amely történetet egyébként én egészen másképp ismerem, persze nem számít, melyik az igaz. Szívesen olvasgatom Czóbel Minka vagy Kaffka Margit műveit, mindkettőtől egyszer-egyszer előkerült egy-egy szöveg szakkörön vagy fakultáción. De a múlt még az igazságtétel nevében sem változtatható meg. Vajda vagy Ady életművének rovására nem emelhetem be Czóbel Minkát, mert sem kortársai, sem az utókor szemében nem volt annyira jelentős. Az írók pedig attól válnak jelentőssé, hogy mennyire tudják megmozgatni az olvasóik személyiségét. Ha nem, akkor a róluk szóló stúdium is elveszti érdekességét.
A történelemben valamivel jobb a helyzet, mert pl. Mária Teréziáról szinte mindig elismerték, hogy Magyarország legkiválóbb uralkodóinak egyike volt, a szakirodalomban ma is ez róla a konszenzus, Angliai Erzsébet pedig minden országban tananyag. De pl. II. Katalinról ezért nem lehet többet tanulni, mint I. Péterről, mert nem gyakorolt akkora hatást kora történelmére.
Az iskola nem azzal nevel a egyenjogúságra, hogy másként interpretálja a történelmet, hanem úgy, hogy magában az iskolai életben valósítja meg az egyenjogúságot. Hogy a tanulók ezt szokják és kedveljék meg. Ez a rejtett tanterv (hidden curriculum). Minden más eszköz csak annyit ér, amennyit a hit- és erkölcstani tankönyvek.

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

tireless treehugger 2019.04.05. 12:59:21

Ahol az ész és tudás számít ott tehetségekre van szüksége nem pedig férfira vagy nőre. A modern világban pedig egyre kevésbé számít az erő vagy magasság.
De miért kellene mindenhol megtörténnie a váltásnak?, hülye országokra is szükség van. A világ egyes részei lemaradnak egyenjogúsításban, aztán onnan jelentős elvándorlás történik, így színes és okos lányok árasztják el a jó helyeket, amik aztán még jobb helyek lesznek általuk.

Szerintem a migráció az egyik legjobb dolog a világon, mindenki oda költözzön és olyan életet éljen amilyet akar.

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

ősbölény 2019.04.05. 12:59:18

@Visceroid: Kedves Horváth Sára!
Következetes híve vagyok annak, hogy a nemek, bőrszínek, nemzeti hovatartozás, nemi irányultság vagy identitás, stb, stb, szerinti megkülönböztetés igazságtalan, és meg kell szüntetni, merthogy, sajnos, ma is fennáll. Megértem azt az attitűdöt, hogy ezt egycsapásra, azonnal tegyük, hozzunk radikális intézkedéseket az igazság érdekében.
A történelem azonban azt mutatja, hogy az ilyen radikális intézkedések visszás eredményeket hoznak. Pl. élénken emlékszem egy olyan társadalmi berendezkedésre, amely az elnyomott proletárokat akarta hasonló radikális intézkedésekkel (államosítás, tervgazdálkodás) felszabadítani - ne csak Lenin és Sztálin neve ugorjék be automatikusan, hanem Hitleré is...
Több mint negyven évig tanítottam magyart, amely tantárgy iránt a lányok mindig élénkebben érdeklődtek, mint a fiúk. Annak ellenére, hogy nőírók valóban, alig szerepeltek a tananyagban. Szapphó pl. igen, bár róla azt is kiderítettük, hogy az ismert életrajza (amelyre hivatkozni tetszett), ugyanúgy utólagos legenda, mint Homéroszé. Azért írt nőkhöz szóló szerelmes verseket, mert a görög hagyomány nem ismert férfiakhoz szólókat, márpedig az akkor időkben (és még másfél ezer évig) költészet csak hagyománykövető lehetett.
A tankönyvekben azért van kevés nőíró, mert a hagyomány nagyon későn, és akkor is igen csekély számú nőírót vett be a kánonba. Tanner Ilonkát (Török Sophie-t, aki Kazinczy hitvese után vette föl ezt az írói álnevet) pl. azért nem, mert kortársai és az utókor sem tartotta kiemelkedőnek. És ez nem függ össze azzal, hogyan ismerkedett meg későbbi férjével, Babitscsal, amely történetet egyébként én egészen másképp ismerem, nem számít, melyik az igaz. Szívesen olvasgatom Czóbel Minka vagy Kaffka Margit műveit, mindkettőtől egyszer-egyszer előkerült egy-egy szöveg szakkörön vagy fakultáción. De a múlt még az igazságtétel nevében sem változtatható meg. Vajda vagy Ady életművének rovására nem emelhetem be Czóbel Minkát, mert sem kortársai, sem az utókora szemében nem volt annyira jelentős. Az írók pedig attól válnak jelentőssé, hogy mennyire tudják megmozgatni az olvasóik személyiségét. Ha nem, akkor a róluk szóló stúdium is elveszti érdekességét.
A történelemben valamivel jobb a helyzet, mert pl. Mária Teréziáról szinte mindig elismerték, hogy Magyarország legkiválóbb uralkodóinak egyike volt, a szakirodalomban ma is ez róla a konszenzus, Angliai Erzsébet pedig minden országban tananyag. De pl. II. Katalinról ezért nem lehet többet tanulni, mint I. Péterről, mert nem gyakorolt akkora hatást kora történelmére.
Az iskola nem azzal nevel a egyenjogúságra, hogy másként interpretálja a történelmet, hanem úgy, hogy magában az iskolai életben valósítja meg az egyenjogúságot. Hogy a tanulók ezt szokják és kedveljék meg. Ez a rejtett tanterv (hidden curriculum). Minden más eszköz csak annyit ér, amennyit a hit- és erkölcstani tankönyvek.

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

Felhasználónevem 2019.04.05. 12:59:16

Röviden: ha az idők kezdete óta kb. a 20. század közepéig sokkal kevesebb nőnek, mint férfinak volt egyáltalán módja pl. tudományos pályára, vagy karrierre, akkor logikus, hogy kevesebb is lett híres. Ezt kell elmagyarázni a gyerekeknek a suliban. Meg azt, hogy ennek ellenére azért ott volt pl. Kleopátra, Mária Terézia, vagy Marie Curie.

Miért gondolom ezt? Mert a hatékony, modern fogamzásgátló eszközök (elsősorban a fogamzásgátló tabletta) megjelenéséig, illetve egy sor modern vívmány elterjedéséig (mosógép, bölcsi, ovi, vezetékes ivóvíz, védőoltás, távfűtés, stb.) a nők többsége mai szemmel nézve elég sokszor esett teherbe (és a gyerekek nem kis részét később el is kellett temetnie) és az életben maradt gyerekek és a háztartás ellátása igencsak lekötötte az idejét. (Ez volt minden megszületett lánybaba gyakorlatilag borítékolható sorsa évezredek óta.) Nyilván érdemes volt megtanítani egy lány számára elég sokmindent (házimunkát, gyerekgondozást) nagyon hatékonyan csinálni: pl. ha tüzifát kell hasogatni, meg a kútra kell vízért járni, akkor ugye nem fér bele az időbe az, hogy valaki pl. rendszeresen nagyon sokáig ügyetlenkedjen egy leves elkészítésével. Ezt mind baromi fontos volt már fiatalon megtanulni. Mivel a nők többségének várhatóan ilyesmi volt a sorsa, évezredeken át nemigen arra nevelték a lányokat, hogy pl. a szellemi elit tagjai legyenek. (A fiúk közül se mindet, de náluk ez még mindig egy reálisabb perspektíva volt gyerekkorukban is.) Ha annak is neveltek egy lányt, ha később babái lettek, lett egyből más fontosabb dolga. És egy ügyetlen, “mihaszna” feleséget (vagy férjet) minden család megszenvedett: éheztek, fáztak, vagy épp jobb esélyel haltak bele egy megfázásba. Emiatt egy lánynál szerintem az nem volt reális opció, hogy karrierre neveljék.

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

Felhasználónevem 2019.04.05. 12:59:14

A nőket illetően azért szerintem érdemes megemlíteni, hogy a 20. század közepe óta van igazán hathatós és elérhető fogamzásgátlás (a fogamzásgátló tablettára gondolok; a legjobb mai modern gumióvszer is gyengébb fogamzásgátlásban). Emiatt gondolom, a legtöbb nő a mai átlaghoz képest elég sokszor volt az azelőtti évszázadokban-évezredekben terhes és elég fiatal kortól kezdve. A gyerekneveléshez nem volt segítségként eldobható nadrágpelenka, mosógép, elektromos- vagy gáztűzhely, vezetékes víz, központi fűtés, kanyaró elleni védőoltás, stb... Sem bölcsi, ovi, meg sokáig iskola se nagyon. Ma is rengeteg munka egy gyerek felnevelése, de gondolom, ha 3-4-szer ennyi (vagy több) gyerek született (aminek egy része meg is halt max néhány évesen), az azért elég feladatot adott az anyáknak otthonra. Pl. ha egy távoli kútról kell vizet hozni, amihez jeges, vagy saras földút visz és mindent kézzel kell mosni, meg minden téli napon fát hasogatni, meg begyújtani a kályhába, stb., stb, az alaphangon több óra fizikai meló. Ez ma 1-2 perc szöszölés: elcsavarom a termosztát gombját és elindítok egy mosást. Anno elég logikus módon szétváltak a szerepek: anya meg-, apa pedig eltartotta a családot. Nagyon más nem jöhetett szóba. Ha nem lenne bölcsi, ovi, isi, az anyák ma se sokat tudnának dolgozni még 2 gyerek mellett se.
És az emberiség sokkal keményebb világban élt akár még 100 éve is. Nekem természetes, hogy télen, ha beteg vagyok, orvos lát el, aki 100 lóerős autóval jön ki és otthon lehet nálam pikkpakk 25 fok és narancs. Ezek többsége (beleértve a 100 lovas kocsit) királyainknak se adatott meg anno.
Szóval az, hogy kevesebb nőnek maradt ideje arra, hogy tanuljon, vagy (nem gyerek-)verseket faragjon, az engem nem lep meg. Talán emiatt volt kevesebb Marie Curie is.
Választójoga az átlag férfinak se volt sokáig. Oké, a nőknek kicsit később lett, de ha azt veszem, hogy főként (többségében) a ház körüli dolgokkal voltak elfoglalva, ez nem volt akkoriban ostoba rendszer. Nem kell lebecsülni az anyák munkáját. Persze: Nem került be a törikönyvbe a legtöbbjük, de azért a gyereknevelési munkájuk nélkül kihalt volna az emberiség. (Ugyanúgy, ahogy az egyszeri Jani bácsik nélkül is kihaltunk volna, ha azok nem végezték volna az ő dolgukat.)
Egyébként nagy vonalakban azért egyet értek a cikkben írtakkal. Pusztán azért, pl. mert valaki férfi, nő, fekete, fehér, alacsony, magas, stb., nem kell diszkriminálni, ha az nem indokolt. Indokolt lehet pl. Danny De Vitot mondjuk nem felvenni egy filmszerepre, ha Michael Jordant kell alakítani. Végülis nem hasonlítanak. Meg persze, ha egy lány jó matekból, akkor nem kell azt elvitatni tőle, sőt fel kell karolni a tehetségét.
Azért mondjuk Kleopátráról, vagy Mária Teréziáról pl. tanul az ember a suliban. Ők sem a férjük miatt lettek ismertek. Ma meg azért hallanak a gyerekek Angela Merkelről. Azért ő sem egy “másodhegedűs”.
Mondjuk azt, hogy feketékről (így megnevezve) nem csodálom, hogy keveset tanultunk. Mármint Magyarországon soha nem élt jelentős létszámú fekete bőrű személy (és azt hiszem, ma is elég kevesen vannak). Az, hogy pl. Egyiptomban melyik fáraó bőre milyen színű volt, az sem igen volt szerintem kardinális kérdés sem anno Egyiptomban, sem ma Magyarországon. Az érdekli az embert, hogy mit tett az a fáraó, nem az, hogy milyen volt a bőre színe. Bár az éghajlatból és a földrészből kiindulva vélhetően nem hófehér bőrű, szőke hajú ember volt egyik se. Az, hogy az amerikai rabszolgaság idejéből (és utána) már tanulunk feketékről, az logikus: ott volt egy durva elnyomás, mégpedig a fekete bőrszín alapján.
De elég sokminden másról se tanulunk: Gondoljunk csak a ma már 5000 éves Kína szerepére a világháborúkban, ill. azelőtt... Pedig sok Kínai él Magyarországon. De a mi történelmünkre, művészetünkre nem hatottak olyan sokat (közvetlenül).

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

A. R. 2019.04.03. 13:57:27

@Visceroid: Lehet, de a kommenteket előzetesen moderáljuk.

Bejegyzés: Lányok az iskolapadban, fiúk a tankönyvekben

Gerle Éva 2019.03.29. 22:23:39

@P. L.: A Pannon töredék Sólyom András filmje, utolsó, megrázó része egy ávós nő és egy fiatal fogoly jelenete, pont ezt a kikényszerített merevedést ábrázolja. Csak erős idegzetűeknek.

Bejegyzés: „Szerencsés fiúk”

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.03.18. 19:24:29

"...felkészüljenek azon felnőttkori helyzetekre, melyek során szakmai, illetve romantikus kapcsolatba kerülnek a másik nem képviselőivel. Az emberiség felét: a másik nemet a maga teljes komplexitásában látni hatalmas érték..."

Nocsak. Váratlan, hogy egy "genderblogon" azt olvashatom, hogy az emberiség fele ilyen nemű, a másik fele pedig nyilván amolyan. Eddig jellemzően olyanokkal találkoztam, amelyek azt próbálták bizonygatni, hogy nemek nincsenek is, ez az egész csak kitaláció, az elnyomó rezsim rafinált eszköze stb. A posztoló végre helyén kezeli a témát, nemek vannak, amelyek két, kiölhetetlen ösztön szerint elkülönülő csoportot alkotnak, és örüljünk annak, amikor majd az elkülönülés oldódik. Így van, a gyerek nem hülye, mindent megfigyel, és pontosan belövi az azonosságokat és eltéréseket a saját teste és a szülők/gondviselők teste között. Ez egy, az Anyatermészet által precízen beállított fejlődési lépés, amely már a tipegő korban megtörténik, noha akkor még nem képes róla a szülőknek kérdéseket feltenni. Tehát amikor a kérdések megjönnek, akkor már el is késtünk a hamis válaszokkal, kár velük zavart kelteni.

Egészséges közösségben nem okoz gondot, hogy a gyerek számon tartja, hogy a térdmagasságban kószálók között kinek van fütyije és kinek cincije. Hiszen a gyerek egy nyilvánvaló tényt rögzít, amivel nem azért foglalkozik, mert a társadalom kényszeríti rá, hanem mert mindennel foglalkozik, csak mi, felnőttek nem mindent tartunk ilyen jelentős témakörnek.

És miután egy egészséges közösségben zavartalanul lezajlik az ismerkedésnek ez az aktusa is, a gyerekek zökkenő nélkül játszanak egymással, nemtől függetlenül. Ez az, amit a poszt is fontosnak tart, és én is annak tartom. Káros dolog a feszültséget fokozni a gyerekekben azzal, hogy a nemi jellegek közötti különbségek szóba kerülését a tabuknál szokásos ijedtséggel kezeljük. Igen, gyermekem, vannak fiúk és lányok, ennyi. Ha megkérdezi tőlünk, hogy "a papa is fiú?", akkor nyugodtan mondjuk neki, hogy igen, hiszen a gyerek nem hülye, ő is látja a valóságot, csak meg akarja beszélni. Nagyon csúnya nevelési hiba ezeket a kérdéseket elterelgetni, mint ahogy az is fatális tévedés, amikor elkerülni próbáljuk, hogy a gyerek szortírozza a világot, és keresi benne a maga helyét. Az ember csoportlény, és ösztön készteti arra, hogy keresse azokat a csoportokat, amelyekbe tartozni akar. Ez az egyéniségének a karakterizálását is magával hozza. Habár az egészséges csoportlény beilleszkedésre törekszik, aminek a legfontosabb eszköze az utánzás, mégis, az utánzások közben, a használt minták mozaikjaiból felépíti magában a saját elképzeléseit magáról, és létrejön az egyénisége.

Azt megtehetjük, hogy ha egy kisfiú a lányokat kezdi utánozni, akkor ezt ráhagyjuk, ez világlátás dolga, a kiegyensúlyozott személyiségfejlődése érdekében ennyit tehetünk. Csak ne próbáljuk elmosni benne a különbségeket, mert hagynunk kell, hogy csoportokat válasszon magának, ez a szabadság, úgymond, megilleti őt. Igen, vannak nemek, amelyek nem egyformák – nem is egyenlők, hanem feltétlenül egyenjogúak –, és te, gyermekem, azzal játszol, akivel akarsz.

A nemi szerepfüggetlenség és szabadság nagy híveinek nem kell pánikolniuk, amikor a gyerek határt húz, amelynek ő határozottan az egyik oldalára áll, általában a biológiai nemnek megfelelően. Ezzel az akaratát is kinyilvánítja, elvárva a világtól, hogy ezt tőle elfogadják. És az első iskolás éveiben annak rendje és módja szerint átesik a "hülye fiúk – hülye lányok" háború élményein. Aztán szépen kezd kialakulni a szexuális érdeklődés, és előkerülnek az ebbéli árnyalatok.

Én kiskamasz koromban szívesen barátkoztam lányokkal, és ez nem zavart abban, hogy a fiúkkal egy közösségbe tartozónak érezzem magamat, és velük csatangoljak vagy focizzak. A szüleink vagy tanáraink nem foglalkoztak ilyen "nemi szerepeinkkel", pontosabban mi nem vettük észre rajtuk, és azzal, hogy a megfelelő időben szabadon álltunk oda a határvonal nekünk tetsző oldalára, tudatában léve annak, hogy a másik oldal "a másik", a határvonal nem volt sem akadály, sem lelki sérelmek forrása. Ezt a higgadtságot kell a sztereotípiáktól félő szülőknek is tanúsítaniuk, ha már a "természetesség" annyit szerepel az érveik között, és a gyerek meg fogja találni a maga helyét.

Bejegyzés: A fiú-lány barátságok előnyei

A. R. 2019.02.20. 15:52:41

@enrikokaruszo: A cselekvés nem feltétlenül törés-zúzást jelent.

Bejegyzés: Ne mé(h)meket csinálj, hanem forradalmat!

enrikokaruszo 2019.02.20. 15:50:58

tényleg, törni és zúzni, mennyivel előremutatóbb...merre is van az az előre?

Bejegyzés: Ne mé(h)meket csinálj, hanem forradalmat!

pancelos 2019.02.20. 15:50:46

Régen olvastam ennyire elfogult, szakmailag irreleváns, dilettáns írást. Az MLM üzleti modellje és a piramisjáték közötti párhuzam a hozzáértés teljes hiányára utal.
Mekkora üzleti kockázat lehet egy olyan kereskedelmi modellben, ahol az MLM vállalat vállalja át helyettem a termékfejlesztéstől a kiszolgáláson át a pénzügyi elszámolásig mindent és saját bolt, alkalmazott és tőkeigényes beruházás nélkül juthatok, részesedhetek munkabér helyett a profitból? :D Max nem válik be a termék és nem vásárolok többet. Aki meg százezreket ruház be MLM-be, számoljon a kapzsiság kockázataival. Más dolgokba is fektetnek emberek és belebuktak, ha tönkremegy az éttermem, nem a zöldség beszállítóm a hibás. :D
Tény, hogy okkal nevezik az MLM-et barátság-gyilkos üzletnek, de ezért nem az üzleti modell felelős, hanem mindig maga az ember. Az MLM-et többnyire képzetlen emberek művelik, akik nem rendelkeznek kommunikációs, előadói, vezetői, tréneri képzettséggel, tapasztalattal, iskolázottsággal és ez többnyire rányomja a bélyegét az MLM megítélésére. Mint bármilyen szakmát, ezt is lehet rosszul és jól művelni. Nehogy már Erin Heger, egykori barátnőjével szembeni csalódottsága jellemezzen, minősítsen egy egyébként üzletileg bizonyítottan sikeres üzletágat! :D
Az, hogy valaki több terméket vásárol fel, mint azt a személyes szükségletei indokolják, amiatt nehéz anyagi helyeztbe kerül, ugyanolyan hiba és felelőtlenség, mint ész nélkül felvenni a hiteleket és eladósodni. Senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, amikor felelőtlen felelősségvállalásokat tettek.
Az MLM egy olyan üzleti modell, ahogy egy olyan cég osztja meg veled a bevételét, részesedhetsz annak profitjából, aminek sem tulajdonosa, sem befektetője nem vagy. Milliók élvezik ennek előnyeit, meg lehet próbálni Őket meggyőzni arról, hogy az MLM valami ördögtől való dolog. Ezek a sikeres emberek nem azokkal foglalkoznak, akik rosszul végzik, hanem akik sikeresek. Ezen oldal megvilágítása nélkül a cikk torz, valótlan képet mutat.

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

gabcigirl 2019.02.18. 00:31:55

Én is tapasztaltam, hogyan rombolja az MLM a baráti-társadalmi kapcsolatokat. Volt 1 régi ismerősöm - aranyos hölgyike amúgy - aki elrángatott vmi. plaza-ba. Ott aztán elkezdte nekem ezt a kereskedelmi kedveskedést - "Nem is tudtam, hogy ennnnnnyire jóóóóófeeej vaaagy!" - amin meglepődtem, mert eddig úgy tudtam, jóban vagyunk. :)

Aztán előállt egy ilyen "mindentárusító" termékhálózattal. Majd az"I"-re aztán feltette a pontot azzal: "Ez neked is jó lesz, mert ez a szegény emberek üzlete". Ezen élből ki is akadtam. Mert bár dúsgazdag nem vagyok, azért szegény se...Persze nem vettem semmit. :D

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

gabcigirl 2019.02.17. 23:26:44

Én is tapasztaltam, hogyan rombolja az MLM a baráti-társadalmi kapcsolatokat. Volt régi 1 ismerősöm - aranyos hölgyike amúgy - aki elrángatott vmi. plaza-ba. Ott aztán elkezdte nekem ezt a kereskedelmi kedveskedést - "Nem is tudtam, hogy ennnnnnyire jóóóóófeeej vaaagy!" - amin meglepődtem, mert eddig úgy tudtam, jóban vagyunk. :)

Aztán előállt egy ilyen "mindentárusító" termékhálózattal. Majd az"I"-re aztán feltette a pontot azzal: "Ez neked is jó lesz, mert ez a szegény emberek üzlete". Ezen élből ki is akadtam.Mert bár dúsgazdag nem vagyok, azért szegény se...Persze nem vettem semmit. :D

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

2019.02.17. 20:23:41

Az mlm rendszerrel két probléma van. Az első, hogy még fogalmad sincs a termékről/szolgáltatásról, úgy KELL vele időnyomás alatt foglalkoznod. A másik az, hogy ami az USA-ban működik, annak lehet oka a helyi kereskedelmi kultúra, aminek kialakulási története van. Nagy távolság, az emberek örülnek, ha valaki odaviszi nekik az árujukat, stb. Az egy az egyben másolás egy teljesen más közegben tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, de ezt nagy ívben le*ják azok, akik minden új emberben csak annyit látnak, mennyi fognak rajtuk keresni. Pedig az alapötlet jó lenne, csak valakinek ki kellene találnia egy működő európai mintát, meg kellene harcolnia az összes nagy mlm-es céggel érte, mert ezek senkit sem fognak beengedni észt szórni kívülről. Belülről meg mindenki valaki embere.,

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

WildBear 2019.02.17. 19:59:12

Régebben amikor több időm volt, táblázatosan összehasonlítottam több, mlm-ben árult termék, és a bolti megfelelőik összetevőit, és fajlagos árát.
Egyik mlm termék sem volt egyedülálló, mindegyiknek volt bolti megfelelője, olcsóbban.

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

fuszujka 2019.02.17. 18:24:27

Egyszer egy (volt) barátunk bulit szervezett, majd ott derült ki, hogy az egész egy termékbemutató. :D Köpni nyelni nem tudott senki, voltunk vagy 15-en. Ez volt az az alkalom, amióta az összes ilyen ismerősömet törlöm a p.csába azonnal Fb-on is és az életemből is.
1. Akinek eszébe jutsz, hogy behúzzon egy ilyenbe, bizonyítja, hogy semmit nem jelentesz neki.
2. Annyira ostobának gondol téged, hogy azt hiszi, bekajálod ezt a baromságot.
3. Az az ember, aki részt vesz egy ilyenben, nem ugyanaz az ember, akit te ismertél, mert ha már eljut odáig, hogy arccal vállalja, hogy részt vesz egy ilyenben, kimosták a maradék agyát is.
4. Lehet, hogy az előző 3 pontból egyik sem igaz, és csak simán van olyan hülye az illető, hogy tényleg hisz abban a termékben meg a pénzben annyira, hogy mindent annak rendel alá, de egy ilyen embernek meg ki akarja a társaságát keresni?

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

Tisztességes Természettudomány 2019.02.17. 18:24:18

Szerintem az MLM tényleg próbára teszi a felszínes barátságokat. Az olyan barát, akivel legalább hetente beszélgetek, nem fogja rossz néven venni, ha olyan "üzleti ajánlattal" keresem meg, ami nem érdekli. És én sem fogom ezt rossz néven venni az ő részéről. Meg lehet beszélni, hogy nem érdekel, és a közös beszélgetéseken ne erről beszéljünk, hanem másról.

Ha nem lehet őszintén megbeszélni, akkor talán nem is barátság volt, és akkor nem is baj, ha szétmegy a kapcsolat...

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

dr. mesterséges színezék 2019.02.17. 18:24:12

Férfi barátságokat is tönkretesz, de tényleg kevésbé, és ennek oka van.

Jön a cimbora, mondja az überfasza termékről szóló örömhírt és hogy milyen szuper kereskedelmi rendszerben adhatná el nekem. Felhívom a figyelmét 5 hatványaira (5... 25... 625... 3125), hogy gondolkozzon el ezen a szuper kereskedelmi rendszeren és arra, hogy aki ezt szupernek nevezi, annak sok minden megfordulhat a fejében akkor is, amikor überfaszának ígér egy terméket - és mellesleg megkérem, hogy ne legyen már ilyen hülye fasz.
Vagy egyetért, vagy nem (mint ezer más kérdésben), mindenesetre sörözünk és pecázunk tovább.

Mancika megpendíti a fent vázolt nagy üzletet Bözsikének. Bözsikének nem tetszik a dolog (5 hatványai, "überfaszaság"), és rögtön mondja is, hogy
- Tényleg? Jaj de ötleteeees. Remélem, hogy bejön! Peeersze, hogy rendelek.

És ezt Bözsike elmondja így még párszor, mielőtt elpattan a húr, amikor már a belépésért és beléptetésért kampányol Mancika, és végre megmondja az őszinte véleményét, hogy Mancika egy hülye picsa.

Bejegyzés: Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (6) fidesz (1) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) frida (1) Frida (1) FRIDA (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) LMBT (4) lmbt (1) lmbtq (1) LMBTQ (47) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása