Biztosan belefutottatok már a következő helyzetbe: valaki nők elleni férfierőszakról beszél, mire jön egy felháborodott férfi, és azzal vág vissza, hogy „de nem minden férfi erőszakos”. Állítását azzal támasztja alá, hogy ő sem bántott soha egyetlen nőt sem... Kinek van igaza?
A szociológia legfontosabb tanítása a következő: mindnyájan szüntelenül olyan dologban veszünk részt, amely túlmutat önmagunkon.
Gondoljunk erre úgy, mint a fák meg az erdő!
Meg akarjuk érteni a társadalmi létezést? Hogy mi történik a társadalomban az egyénekkel? Ennek kulcsa nem kizárólag a fákban és nem is kizárólag az erdőben rejlik...
Hanem a fákban és az erdőben együttvéve! És ezek egymással való viszonyában.
A szociológia ennek mibenlétét és következményeit tanulmányozza.
Ezeket az önmagunkon túlmutató dolgokat, amelyeknek részesei vagyunk, társadalmi rendszereknek nevezzük. Ezek nagyon sokfélék lehetnek. Gondolhatunk például a kocsi motorjára, mint alkatrészek megfelelően elrendezett összességére, amely képes hajtani a járművet.
A nyelv is rendszer: szavak és írásjelek összessége, amelyeket meghatározott szabályok szerint sorba állítva értelmes mondatokat kapunk.
A családot is tekinthetjük rendszernek: egymáshoz kapcsolódó elemek összességének, amelyek egységet alkotnak. Ezek az elemek lehetnek a családtagok szerepei, mint az anya, az apa, a feleség, a férj, a szülő, a gyermek, a lány, a fiú, a nővér vagy a báty.
De az elemek közé tartoznak olyan közös elképzelések is, amik kapcsolatokká kötik össze az előbb felsorolt szerepeket: például miként kell egy „jó anyának” viszonyulni a gyerekeikhez, vagy mi a család és mi teszi a tagokat rokonokká.
Ha fogjuk ezeket a szerepeket, közös elképzeléseket és további elemeket, akkor ezek együttesét tekinthetjük társadalmi rendszernek.
Hasonlóan tekinthetjük az egyetemeket vagy az egyesületeket is társadalmi rendszernek. Ezek különböznek egymástól és a családoktól is, méghozzá abban, hogy milyen elemeket tartalmaznak és ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
A vállalati rendszerben például létezik az ügyvezető igazgató és a befektető szerepe, az anya szerepe azonban itt nem jelenik meg. A vállalatokban dolgozó emberek természetesen lehetnek anyák a családjukban, de nem ez a szerep kapcsolja őket a vállalathoz.
Az ilyen különbségek segítenek megérteni a rendszerek működését és előidézett hatásait. Előfordul, hogy egy vállalatra is családként hivatkoznak, de ha megnézzük a család, illetve a vállalat mint rendszer működését, könnyen belátjuk, hogy mennyire valóságtól elrugaszkodott ez a szófordulat... A családok többnyire nem „rúgják ki” a tagjaikat ínséges időkben vagy a profit növelése érdekében... És jó esetben a családi vacsoránál sem az a meghatározó, hogy ki a legerősebb és ki tudja a legnagyobb adagot magához ragadni. A vállalatok ezzel szemben a profitmaximalizálást és a részvények árfolyamát szem előtt tartva rendelkeznek alkalmazottjaikkal, és a felső vezetők rendszeresen nagyobb részt kaparintanak meg az éves profitból még akkor is, amikor a „család” más tagjait elbocsájtják.
A társadalmi lét tehát egy dinamikus kapcsolat a társadalmi rendszerek és a bennük részt vevő emberek között.
Fontos kiemelni, hogy az emberek részt vesznek ezekben a rendszerekben, de ők maguk nem részei a rendszereknek!
Például az „apa” és a „nagypapa” létező szerepek a családomban, és én, a szerző egy olyan személy vagyok, aki betölti ezeket a szerepeket. Ez egy nagyon fontos különbségtétel, amit nem szabad szem elől veszíteni.
Persze könnyű megfeledkezni róla, mert annyira megszoktuk, hogy kizárólag egyénekben gondolkozzunk. De rá akarok világítani, hogy az emberek nem rendszerek, a rendszerek pedig nem emberek. Ha ezt elfelejtjük, előfordulhat, hogy nem a megfelelő dolgokra összpontosítunk, miközben a problémáinkat próbáljuk megoldani.
Hogy megértsük a különbséget az emberek és a rendszerek között, vegyünk alapul egy társas helyzetet, például egy templomi esküvőt. Képzeljük el, hogy valaki, aki még sosem járt ilyen eseményen – teszem azt, lerobbant a kocsija és telefonálni szeretne, hogy segítséget kérjen –, belép az ajtón és körülnéz. Nagy valószínűséggel azonnal érzékeli, hogy milyen társas helyzetben van, és ami még fontosabb, világos elképzelése támad arról, hogy a teremben lévő emberek mit várnak tőle, még így is, hogy teljesen ismeretlenek számára. Így amennyiben pontosan fel tudja mérni a társadalmi rendszert, amibe belecsöppent és benne a saját pozícióját, tud úgy viselkedni, hogy ne sértse meg az adott helyzetben fellépő elvárásokat.
Ha valaki rámutat, hogy egy adott társadalom rasszista vagy szexista, az előjogokkal bíró csoportok tagjai sok esetben személyes sértésnek veszik. Ez azért van, mert a rendszert pusztán az egyének összességeként képzelik el.
„Az Egyesült Államok rasszista társadalom, ahol fehérek előjogokkal bírnak a színesbőrűekkel szemben” – ez a kijelentés az Egyesült Államokat mint társadalmi rendszert írja le.
Nem rólam vagy rólad szól mint egyénről – ez esetben a hangsúly azon lenne, hogy miként veszek vagy veszel részt a társadalomban.
Mint egyén, nem tudom elkerülni a részvételt és nem tehetek róla, hogy a rendszer engem, az egyént befolyásol és formál. Viszont az, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban, több dolog függvénye, beleértve a részvétel módjáról hozott döntéseimet.
Vivian Malone Jones, az alabamai egyetem első afro-amerikai hallgatója beiratkozik az intézménybe (1965)
Személyes példával élve: 1946-ban születtem és úgy nőttem fel, hogy egész nap rádióműsorokat hallgattam, ideértve az Amos’n Andy című műsort [amerikai sitcom], amiben hemzsegtek a feketékkel szembeni rasszista sztereotípiák (és amit fehér színészek adtak elő). Mint bármely más gyermeket, engem is a környezetem befolyásolt abban, hogy mit tartok viccesnek. Mivel ez a műsor a fehérek szemszögéből viccesnek számított, és mivel én is fehér családba születtem, együtt nevettem a többiekkel a kocsiban, amikor ez a műsor szólt a rádióban. Megtanultam utánozni a fekete szereplők hangját, és a műsorból vett ismert idézetekkel szórakoztattam a családomat.
Több mint ötven évvel később is élénken élnek bennem ezek a rasszista jelenetek – nem lehet őket meg nem történtté tenni. Ugyanakkor szerencsére utólag visszatekintve már észreveszem a fajgyűlölő tartalmukat és azt, hogy ez miként függ össze az égbekiáltó igazságtalansággal és szenvedéssel ebben a társadalomban, amelyben én is élek.
Mint egyén nem tudom megváltoztatni a múltat. Nem tudom megmásítani a gyermekkoromat sem.
Azt viszont el tudom dönteni, hogy most hogyan közelítem meg a faj és a rasszizmus kérdéseit.
Férfiként pedig ugyanígy közelítem meg a nők elleni erőszak kérdését.
Nem tudok egy csapásra véget vetni a rasszizmusnak és a szexizmusnak a társadalomban, a lakhelyemen vagy a munkahelyemen. Ugyanakkor azt el tudom dönteni, hogy miként éljek fehér férfiként és hogyan viszonyuljak a bőrszínem és a nemem miatt osztályrészemül jutott előjogomhoz.
Eldönthetem, hogy nevessek vagy tiltakozzak, ha rasszista vagy szexista viccet hallok.
Eldönthetem, hogyan viselkedjem a „fehér férfi” kategórián kívül eső emberekkel.
Eldönthetem, hogy mit kezdjek a rasszizmus és a szexizmus következményeivel: a megoldás, vagy a probléma része legyek.
Nem érzem bűnösnek magam azért, mert a hazám rasszista és szexista, hiszen ez a helyzet nem miattam állt elő. De mint fehér férfinek, aki részét képezi e társadalomnak, felelősségem körültekintően viselkedni. Csakis úgy tudom elkerülni a bűntudat érzését és észrevenni, hogy mit tehetek a változásért, ha felismerem:
a rendszer nem egyenlő velem, és én sem vagyok egy a rendszerrel.
Mindezek ellenére a rendszerek és az emberek szorosan összetartoznak. Azt látni, hogy ez hogyan működik, a szociológia gyakorlatának alapvető része.
Allan G. Johnson
Fordították: Gruik Zsuzsa, Hollerbach Emil és Lőrincz Csaba
Kommentelés itt!
Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:
Nem a gyerekek teszik tönkre a nők karrierjét, hanem a férfiak
Hogyan vehetjük vissza a hatalmat a Fidesztől?
Metszetszemlélet: Mi kell egy igazi rendszerváltáshoz?
Az interszekcionális feminizmus és a baloldal
