Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Parkólóvágányra tetted az életemet
Parkólóvágányra tetted az életemet
Transzneműek ültetik térdükre Kásler Miklóst, szedik le a morzsákat a szakálláról és mesélnek

Az EMMI – immár Kásler „Tízparancsolattal a Halálos Betegségek Ellen” Miklós miniszter vezetésével – nemrég újra felfüggesztette a transzneműek számára életfontosságú eljárást: a nem- és névváltoztatás lehetőségét. Az indoklás pont úgy néz ki, mintha azzal a szándékkal fogalmazták volna meg, hogy…

„A vaknak született ember sem tudja elképzelni, hogy milyen a szivárvány”
„A vaknak született ember sem tudja elképzelni, hogy milyen a szivárvány”
– interjú a legújabb magyar transz közösség, a Prizma alapítóival

A magyar emberi jogi szervezetek és LMBT-szervezetek célja egy ideje már nem a további terjeszkedés, hanem a túlélés. Ennek ellenére nemrég új transznemű szervezet bontott zászlót. Prizma közösség a nevük, és ezt üzenik: „Megmutatjuk a szivárványt az egyszínűségben!” Bemutatkozó projektjük egy…

„A szélsőséges külföldi esetekért ne én legyek a felelős” – workshop a transzneműek és az LMBTQ közösség viszonyáról
„A szélsőséges külföldi esetekért ne én legyek a felelős” – workshop a transzneműek és az LMBTQ közösség viszonyáról

Eredetileg ezzel a mondattal terveztem kezdeni ezt a beszámolót: „Noha nem zökkenőmentesen, de a vártnál gördülékenyebben és, mondhatni, eredményesebben zajlott le vasárnap délután a Budapest Pride keretében megrendezett „LMBTQIA a T-vel” c. workshop, amely a transzinkluzivitás illetve a „terf”-vita…

Megjegyzések a „TERF” vitához
Megjegyzések a „TERF” vitához
„Politika”-e a transzneműség? És nőellenes-e? Hogyan viszonyul a feminizmus(ok)hoz?

Az alábbi vázlatot az idei Budapest Pride-hét keretein belül megrendezett, „LMBTQIA a T-vel” c. workshop egyik szervezőjének a kérésére állítottam össze. Mivel csak egy nappal a rendezvény előtt tudtam rá időt fordítani, és így nem biztos, hogy már be tudják illeszteni a programba, (vagy ha mégis,…

Metszetszemlélet
Metszetszemlélet
Mi kell egy igazi rendszerváltáshoz?

Elégedetlenek vagyunk a rendszerrel. De milyen is pontosan a rendszer? És milyen lehetőségeink vannak ellene? Létezik-e olyan eszme, ami mögé egyszerre tud beállni – párttól és politikai oldaltól függetlenül – az összes elégedetlenkedő? Kiáltvány arról, mi a metszetszemlélet. És hogy miért nem lesz…

Feministák, szexuális lelkesedők és az ember lelki neme
Feministák, szexuális lelkesedők és az ember lelki neme
A szexológia rövid története a 19-20. század fordulóján

Hogyan alakult ki a prűd, viktoriánus társadalomból a mai, átszexualizált kultúra? Milyen szerepe volt ebben a folyamatban az orvostudománynak és a szexológiának? Miért gondolták a 19. századi konzervatív hangadók, hogy a feministák betegek? Kik voltak az első szexuális lelkesedők, akik megágyaztak…

Nőügyek
Nőügyek
Transznemű lét konzervatív világnézettel, avagy fókuszban az emberség

Zavar, hogy a pártpropaganda a születési kisebbségek tagjait megpróbálja összemosni politikai szereplők törekvéseivel. Hogy a nemi azonosság vagy szexuális irányultság azonnal „libsibérencséget” is jelent. Jobboldali és konzervatív értékrendű transznemű leszbikus nőként kikérem magamnak azt a…

Minden, ami emberi
Minden, ami emberi
A mítoszok esete Puzsérral és a metszetszemléletű aktivizmussal

(Válasz Puzsér Róbert „Politikai korrektség és genderizmus” című cikkére)     Beszélgessünk a mítoszokról.   A mítosz az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus tükröződése, ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében…

„Nőként senki nem hitt már a szakmai tudásomban”
„Nőként senki nem hitt már a szakmai tudásomban”
Milyen a magyar transznemű nők élete? Mi a közös a személyes tapasztalataikban? Rendszerkritikus erővé válhat-e a metszetszemlélet? Miért hagyjuk az embereket ott tisztálkodni, ahol biztonságban érzik magukat? Riport.

A közbeszédben manapság rendszeresek a „gender”-t ellenző vélemények. De vajon kik azok az emberek, akikkel ezt a szót (egyébként hibásan) azonosítják? Hogyan élnek és hogyan gondolkodnak transznemű honfitársaink? Riportunkban négy transznemű nő nyilatkozik*. Mind a négyen különböző életutat jártak…

A SzabadNem-ről
A SzabadNem-ről

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!” Arról, hogy mi az a metszetszemlélet:…

Kakukktojás a Nők Menetén
Kakukktojás a Nők Menetén

Tegnap nők százezrei vonultak szerte a világon, tiltakozva az újonnan beiktatott Donald Trump által képviselt értékrend ellen. "Ennyi kedves, jóérzésű, tettre kész, jó humorú és empatikus gondolkodású embert sosem láttam együtt, közös cél érdekében összegyűlni és menetelni" - ezzel a kommentárral…

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (6) fidesz (1) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) FRIDA (1) frida (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) LMBT (4) lmbt (1) LMBTQ (47) lmbtq (1) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) trump (1) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása