Heti Gender 2020. Január 13-19.

Heti összefoglalónkban rendszeresen gyűjtjük azokat a magyar és külföldi híreket, publicisztikákat, amelyek

  • a nemek társadalmi helyzetével;
  • a nemi alapú erőszakkal;
  • a feminizmussal;
  • a nemi identitással; 
  • vagy a szexuális irányultsággal 

kapcsolatosak, illetve amelyek a hét folyamán Facebook-csoportunk, a GENDERFÉSZEK – metszetszemléletű feminista és LMBTQIA közösségi tér tagjait leginkább érdekelték. 

 

Most, hogy a közelmúlt eseményei miatt szorul a hurok a bántalmazott nők védelmét szolgáló Isztambuli Egyezményt elfogadni nem akaró kormány körül, újabb fokozatra kapcsolták a genderpánikot.

szakallas_katalin.jpg

A kormány egyik ellenvetése az egyezménnyel kapcsolatban (amellett, hogy férfiellenesnek és migrációpártinak kiáltották ki) a szövegben szereplő gender szó - erre hivatkozva terjesztik a rémhírt, hogy az Isztambuli Egyezmény kihirdetése megszünteti a biológiai nemeket, és a gyerekeknek az iskolában majd a transznemű emberek műtéteiről (!) kell tanulniuk. 

Holott a gender szó a szövegben nem mint nemi identitás, hanem mint mint társadalmi nemiszerep-elvárások szerepel, mivel a nők elleni erőszak a nemi sztereotípiákból fakad. Az erős, határozott, domináns, családfő férfi és az alárendelt, simulékony, gondoskodó, a családot összetartó nő sztereotípipája a férfiak jogosultságtudatát és a nők kiszolgáltatottságát eredményezheti.  

Most már nemcsak tanulniuk kell róla #szegénygyerekeknek, de tömegével át is esnek e beavatkozásokon. Miután Varga Judit igazságügyi miniszter "túlmisztifikáltnak" minősítette az Isztambuli Egyezményt, újra elővették a kormánymédiában évek óta fel-felbukkanó négygyermekes édesanyát, Szakállas Katalint, aki most a Hír TV Credo c. műsorában állította, hogy Kanadában

óvodások ezreit viszik futószalagon nemváltó hormonkezelésre a szüleik háta mögött

 

A 444.hu összefoglalója ITT, Szele Tamás kommentárja ITT olvasható.   

A témával kapcsolatban ajánljuk a Szabadnem csapat két tagja, Dr. Szabó Zsófia és Antoni Rita korábbi írását a Magyar Narancsban, A genderpánik bűnbakjai címmel. Ebből kiderül többek közt, hogy Szakállas állításaival ellentétben a gender diszfóriával diagnosztizált gyerekek kezelése (vagy "csak" támogatása) a családdal együttműködésben történik, és a WPATH (World Professional Association of Transgender Health) kifejezetten tiltja a diagnózis elhamarkodását, gender nonkonformitás és gender diszfória összemosását. Nagyon fontos a nemi diszfória elkülönítése a nemi sztereotípiáknak nem megfelelő viselkedéstől - egyetlen gyereket sem tesz transszá, ha nem a nemére jellemző/nemétől elvárt játékokkal játszik.  

Ezzel együtt is legitim dolog lehet ellenezni vagy kételyekkel közelíteni a pubertásblokkolók adását, Szakállas azonban - nem mellesleg, a bántalmazott nők, többségükben hozzá hasonlóan édesanyák kárára - valótlan rémhíreket terjeszt.   

A nemi diszfóriával küzdő gyerekek hormonkezelésével (pubertásblokkolásával) kapcsolatban egyébként transznemű emberek közt sincs egyetértés - abban viszont igen, hogy ezek a gyerekek, és szüleik hozzáértő (pszichológiai, közösségi, stb.) segítséget, támogatást igényelnek. (Ingyenes pszichoterápia alig hozzáférhető Magyarországon bárki számára, inkább emiatt kellene pánikolni!)    

Végképp nem aktualitás a pubertásblokkolás Magyarországon, ahol a felnőtt transz emberek alapvető jogai is súlyosan sérülnek a jogi nem- és névváltoztatás lehetőségének befagyasztása miatt. Gyaníthatóan ez is összefüggésben áll a kormány által generált genderpánikkal. MIndez ráadásul tökéletesen alkalmas a különböző társadalmi csoportok összeugrasztására - ha hagyjuk. 

 

További hírek: 

Vajon 2020 tényleg az áldozatsegítés éve lesz? Várható érdemi változás?

Tabudöntögető magyar ruha a menstruációs fájdalom ellen - Qubit.hu 

Kormos Zsófi divattervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem PhD-hallgatója és Pelczer Dóra művészeti menedzser, az Alpha Project alapítói. Ötletük – egy menstruációs fájdalmat csökkentő, szenzorokkal átszőtt ruhadarab megalkotása – nemrég nyerte el a hazai startupokat támogató Hiventures 15 millió forintos befektetését. 

 

A roma nők kényszersterilizálása ellen tüntettek Miskolcon

"Nemrég robbant a botrány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórházban állítólag olyan beavatkozásokat hajtottak végre roma nőkön, amik súlyosan sértették azok reproduktív jogait. A kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának dolgozói levélben fordultak Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez, ebben többek között arról írnak, hogy „egy nő méhét ikerszülés után indokolatlanul távolították el, a beavatkozásnak megváltoztatták a szövettani eredményeit, egy fiatal roma nőnek pedig konkrét egészségügyi indok nélkül távolították el a petevezetékeit.”"

 

Hétfőtől a melegek is házasodhatnak Észak-Írországban - Index.hu

Hétfőtől a meleg párok ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a heteroszexuálisak, így elkezdhetik szervezni a esküvőjüket. Ha a napokban elindulnak a regisztrációk, az első ceremóniákra várhatóan februárban kerül sor, ugyanis legalább 28 nappal a tervezett esküvő előtt kell jelentkezniük a pároknak. Az új törvény értelmében azok házasságát is elismerik hétfőtől Észak-Írországban, akik korábban már összeházasodtak egy olyan államban, amelyben eddig is összeadtak egynemű párokat.

 

Nem megszűntem, csak most valahogy nem vagyok - Index.hu

Gáldi Vinkó Andrea fotóművész kiállítása a Feri Galériában az anyaság, a terhesség és a szoptatás témájában.  

"Gáldi Vinkó Andrea nem készült szakkönyvekkel a posztpartumra, korábban spontánul élt, szinte bázis nélkül utazgatott. Aztán amikor terhes lett, hazaköltözött Magyarországra. Szakkönyvek olvasgatása helyett azonban inkább gyorsan elintézett még minden fontosat a szülésig tartó időben, mintha legalábbis utána már megszűnne fotóművésznek, embernek vagy nőnek lenni."

 

Július 4-én lesz a Budapest Pride felvonulás 

Csatlakozom a facebook eseményhez!

"“Vedd vissza a jövőd!” - így szól a Budapest Pride Fesztivál idei szlogenje. Hogyan képzeljük el az életünket 5, 10, 20 év múlva? A 25. Budapest Pride Fesztivál témája a közös jövőtervezés és az egymást összekötő hidak építése. Milyen válaszokat adhatunk a mindennapjainkat átszövő apátiára, a klímakrízist övező növekvő félelemre, a lakhatási válságot és a mindennapi megélhetést övező nehézségekre és szorongásra? Milyen válaszaink vannak a demokrácia válságára, amikor sorozatosan születnek narratívák és döntések az érintettek bevonása nélkül? Milyen utakon tudunk elindulni egy részvételt és reprezentációt jobban biztosító demokrácia felé? Hogyan tudunk hidakat képezni a társadalomban egyre növekvő árkok fölé? Itt az idő, hogy azok, akik eddig mellőzve és hanyagolva voltak, visszavegyék a jövőjük felett az irányítást, és közösen lépjenek fel az érdekeikért."

Budapest Pride Fesztivál 2019.06.07. – 07.07.

 

HIV-pozitívként visszajönni a halálból és megöregedni - Béres-Deák Rita, Identitas.co

"Napjainkban a HIV-fertőzöttek egyhatoda 50 év fölötti. 

Mendão szerint a vírus és a gyógyszerek mellékhatásai felgyorsították a testi öregedését – a szíve, gerince és más szervei állapota olyan, mintha 80 éves lenne. Ugyanakkor a HIV-kezelés miatt rendszeresen kell orvoshoz járnia, így bármilyen betegséget hamarabb felfedeznek.

Az idősebb HIV-fertőzötteknek nemcsak testi problémákkal kell megküzdeniük. Sokan nem számítottak rá, hogy ilyen hosszú életük lesz; amikor diagnosztizálták őket, felkészültek a halálra, és nem tudják, mit kezdjenek az életük hátralevő részével. Gyakori az elszigeteltség, különösen, mivel a társadalom még mindig megbélyegzi a HIV-fertőzötteket, mondja Giulio Maria Corbelli, az EATG tagja, akit 1997-ben diagnosztizáltak HIV-fertőzéssel."

 

Ezeket az LMBTQ-filmeket érdemes megnézned - Contextus.hu 

Mi is készítettünk korábban LMBTQ filmajánlót, amit ITT találsz meg! 

 

Világszerte elfogadóbbak a leszbikusokkal, mint a melegekkel - Humenonline

/Az viszont már kevésbé érthető, hogy annak, hogy "Magyarországon tarolt a leszbikus pornó", mi köze van a valódi leszbikusok elfogadásához - a szerk./

 

 

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (6) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) aktivizmus (8) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (1) alkoholizmus (2) Allan G Johnson (1) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) anya (9) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (7) biológiai meghatározottság (2) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (2) biszexualitás (2) bizonytalan kötődés (1) biztonság (7) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (11) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dinoszaurusz (1) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (8) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (1) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (3) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (22) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (11) etika (1) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (51) fenyő (1) férfi (16) férfiak (36) férfiak elleni erőszak (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) fidesz (1) Fidesz (4) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (2) fogyasztói társadalom (1) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) frida (1) FRIDA (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (27) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (3) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) grant (1) Grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (5) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (7) házikó (1) heteroszexualitás (15) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (4) homoszexualitás (17) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (4) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (1) igazgató (1) ingyen lakás (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (5) itt az idő (1) játék (1) jobboldali (1) jog (1) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) judith butler (3) Julia Serano (3) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (1) Kanada (1) kapitalizmus (3) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (3) kommentháború (1) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (2) kórház (1) kormány (1) környezetvédelem (3) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (1) leszbikus (8) lmbt (1) LMBT (2) lmbtq (1) LMBTQ (39) LMBTQ történet (8) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (20) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (1) monopoly (1) mozgalom (8) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (20) nemi különbségek (8) nemi szerepek (21) nemi sztereotípiák (12) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (19) nők elleni erőszak (21) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (2) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (2) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) párkapcsolat (8) party (1) patriarchátus (19) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (2) poliamoria (2) politika (9) politikai korrektség (5) politikus (1) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) Prizma (2) Prizma közösség (2) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) rák (1) rasszizmus (10) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (8) rendszerkritika (12) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (2) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (20) szexedukáció (5) szexizmus (7) szexológia (8) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (1) szolidaritás (3) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (6) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (4) szülő (6) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (3) társadalom (60) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (10) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (3) testkép (2) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tizenévesek (5) többszerelműség (2) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (12) törvény (2) továbbképzés (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (1) transzgender (18) transzkritikus (4) transzneműség (39) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vélemény (4) velemismegtörtént (3) vetélés (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő