Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

6 dolog, amit nem tudtál a „szexmunkáról”

Mi jut eszedbe először arról, hogy prostitúció?

A kiváló kereseti lehetőség? A nők szabadsága, önrendelkezési joga?

Úgy gondolod, hogy ha egy nő azt csinál a testével, amit akar, akkor joga van azt áruba bocsátani? Amellett kardoskodsz, hogy semmi baj azzal, ha két felnőtt ember megegyezik egy szolgáltatásról? Ez nemhogy rendben van, de még tökre feminista dolog is, igaz? Aki pedig ellenzi, az csakis egy karótnyelt, bigott, szexnegatív picsa lehet?  

Múlt csütörtökön „A prostitúció valósága” című beszélgetésen kiderült, hogy a pénzzé tett „szex” a prostitúció túlélői szemszögéből kissé másképp néz ki. 

Íme 6 tény, amit a volt prostituáltak és az őket segítők elmondtak nekünk: 

 

1. Az önkéntesség legtöbbször csak mese! 

 

„Sokan vannak, akit fizikailag nem kényszerítenek, nem ütnek-vernek, mégis a prostitúciót választja” – szoktuk hallani.

Mikor beszélhetünk szabad döntésről? Akkor, ha egynél több opció van előttünk. Ha az előnyöket-hátrányokat mérlegelve kiválaszthatjuk magunknak a legjobbnak tűnőt.  

A prostitúcióban élő nők túlnyomó többségének viszont nincs más lehetősége.

A német Marie Merklinger negyvenes éveiben, több év munkanélküliség után szembesült azzal, hogy másképp nem tud bevételre szert tenni. 

A szintén német Sandra Norak tizenévesen stabil családi háttér nélkül hánykódott. Ekkor vetett szemet rá egy strici, és az ún. loverboy módszerrel be is hálózta. Epekedést, szerelmet, párkapcsolatot színlelt. Erre a szeretetet nélkülöző lány fogékony volt. Ezután a férfi előhozakodott azzal, hogy adósságba keveredett, és ha nem fizet, megölik. Így manipulálta bele a fiatal lányt abba, hogy prostitúció révén szerzett pénzzel segítse ki.

Bari Jutka közösségszervező észak-magyarországi roma lányokkal készített interjúkat. Ezeknek a lányoknak a családjában már generációk óta eladták a férfiak a nőket. A szakember elmondása szerint 

ezek a lányok abban nőttek föl, hogy ők eladható tárgyak. 

Egyiküket a „barátja” hatezer forintért adta el. 

Szerinted érek én annyi pénzt?

– kérdezte a lány Jutkától. 

Tegyük hozzá: a transz nők is azért sodródnak gyakran a szexiparba, mert a nemi identitásuk, és gyakran rossz családi helyzetük miatt (pl. kidobják őket otthonról) nem tudnak másként megélni. Azaz a másik „opciójuk” az éhenhalás. Ez aztán a „szabad döntés”!  

 

2. A szabadság is mese! A prostitúció megfosztja a benne élőket az emberi méltóságuktól. 

 

Merklinger korábban felszabadult szexuális életet élt. Ezért azt hitte, hogy így talán nem lesz olyan nehéz „szexmunkára” váltani. Hamar rájött, hogy ez egyáltalán nem igaz.

Akár pár napot töltesz a prostitúcióban, akár éveket, megváltoztat. Utána már nem leszel ugyanaz az ember

 – szögezte le. 

Amikor végre más munkát kapott, azonnal felhagyott a prostitúcióval. Ám nemsokára ismét állás nélkül találta magát. Ekkor tört rá a depresszió, és a  több tünete. „Minden idegszálam tiltakozott a gondolat ellen, hogy már megint prostitúcióba kerüljek” – idézte fel.

Norak, a prostitúciót bagatellizáló környezet miatt szintén azt hitte, hogy ez nem nagy dolog. Hogy ha belemegy, nem fog számára nagy károkat okozni. Amikor ráébredt a prostitúció valóságára, már késő volt: 

A traumatizáló, nem kívánt szex már egyetlen alkalom után is tönkretesz. A prostitúció megfoszt a méltóságodtól. Nem tartod már magadat emberi lénynek.

Hiszen gondoljunk bele, konkrétan miről is van szó? Erről kevés szó szokott esni, pedig elég fontos!

A prostituáltaknak napi szinten el kell viselniük, hogy idegen férfiak beléjük hatoljanak.

Tényleg olyan jó és problémamentes kereseti lehetőség ez? Akkor te miért nem csinálod? (Férfiakra is van kereslet, túlnyomórészt szintén férfiak részéről.) 

 sw01.jpg

3. Az állam is becsapja a nőket, amikor törvényessé, így normálissá teszi a „szexmunkát”.

 

Németországban, Hollandiában és Svájcban a prostitúció legális, és államilag szabályozott. A bordélyházak működtetése után járó adókból az állam is tetemes bevételre tesz szert a nők testéből – így az állam is stricivé válik, és érdekeltté a prostitúció fenntartásában. 

Ilyen társadalmi környezetben a fiatalok abban szocializálódnak, hogy a prostitúció normális, és nincs vele semmi probléma.  

Norakot először csak kávézni vitte a „barátja" egy olyan bárba, ami egyben bordély is. Ott mindenki úgy viselkedett, mintha a prostitúció normális lenne. A lány idegenkedését a „barátja” azzal ütötte el, hogy ne mondjon erkölcsi ítéletet mások felett, és ne legyen prűd. (Mintha csak erkölcscsőszködés és prüdéria miatt lehetne ellenezni a prostitúciót!) 

Noraknak azt üzente a környezete: ha az állam szerint rendben van, és te mégis viszolyogsz tőle, akkor te vagy a buta, te vagy a probléma. „A szexmunka munka”, ahogy a jelmondat tartja, akkor mi van, büdös a munka?

A prostitúciót normalizáló társadalmi környezetben a nők egy idő után elhiszik, hogy nekik ezt el kell viselniük 

– mondta Norak.

Hozzátette, hogy a prostitúciót legalizáló, normalizáló állam nem figyelmeztet az erőszakos kliensekre. Sem az öngyilkos gondolatokra, a PTSD-re és a nemi úton terjedő betegségekre. Utóbbiban a prostituáltak 60 százaléka érintett, a tünetek a szemben, orrban, torokban is megjelennek, és a bordélytulajdonosok gyakran nem engedik a nőket orvoshoz.

 

4. A nyugat-európai bordélyházak tele vannak magyar nőkkel. 

 

A német, holland és svájci prostituáltaknak csak 10 százaléka helyi nő. A többiek mind külföldről érkeznek. Vannak afrikai és ázsiai bevándorlók. Még többen azonban Romániából, Bulgáriából és Magyarországról érkeztek. Ők jellemzően roma nők, sokszor lánygyermekek. 

Merklingert a saját szenvedéseinél is jobban megviselte a rémült, szinte gyerek roma lányok látványa. Ők fiatal koruk és nyelvtudásuk hiánya miatt teljesen ki voltak szolgáltatva futtatóiknak.

Fehér, német nő létére még ő sem kapott segítséget a kilépéshez. Belegondolt, hogy akkor ezek a lányok vajon mire számíthatnak?

A prostitúció szorosan összefonódik a rasszizmussal. Hollandiában a kirakatok még jobban előidézik azt, hogy a kuncsaftok nem veszik a prostitáltakat emberszámba (gyakran a „baszott disznó” névvel illetik őket). És minél barnább a nők bőre, ez annál inkább igaz. Ennyit a két egyenrangú, felnőtt ember közti problémamentes megegyezésről, korrekt üzleti viszonyról!

 

5. A legalizáció nem növeli a prostituáltak biztonságát! 

 

Lieveld tizenhárom év segítő munka után a mai napig nem találkozott olyan prostituálttal, akit ne ért volna 

Hiába van pánikgomb, a prostituáltak (főleg a nyomor elől menekülő kelet-európaiak) nem igazán tudnak élni vele.

Keresetük nagy részét le kell adniuk a futtatónak vagy a háztulajdonosnak, így egy nagyobb összegért kénytelenek bármilyen kockázatos, fájdalmas és/vagy megalázó extrát bevállalni

A kliensek egyre aberráltabb igényeit a pornóipar formálja.

 

6. A sugar daddy kapcsolat és a barátnő-feeling szolgáltatás még rosszabb is az alkalmi klienseknél!

 

A szexmunkának is több fajtája van. Az escortoknak, luxusprostiknak biztos irigylésre méltó a helyzete, gondolhatnánk.

Magyarországon a strici.hu  puncs.hu "társkereső" oldal és Feleségek luxuskivitelben TV-műsor elindulása óta divatossá vált a prostitúció bizonyos formáinak mentegetése. 

Nézzük, mit mondott erről Sandra Norak! 

A volt prostituáltat a visszatérő kuncsaftok még jobban traumatizálták, mint az alkalmiak. Azért, mert ezzel érzelmi munka is jár. A prostituáltnak úgy kell tennie, mintha kedvelné a visszatérő klienst. Folyamatosan kommunikálnia, reagálnia kell. Emiatt nem tud disszociálni, azaz nem tudja gondolatban függetleníteni magát attól, ami a testével történik. A prostituáltak (és a szexuális abúzus áldozatai is!) sokszor így igyekeznek túlélni az eseményeket. De ezt itt nem tudják megtenni.

Másrészt az aktusok által eredményezett traumát sem lehet elfelejteni, ha az azt okozó kliens újra és újra megjelenik.

Rosszul vagyok attól a szövegtől, hogy a prostitúció megerősíti és felszabadítja a nőket. Számomra nem volt más, mint kínzás

– szögezte le Norak. 

Kitért arra is, hogy ezt a remek „munkát" csak gyógyszerekkel, alkohollal vagy drogokkal lehet elviselni. Viszont ha a kliens „barátnő-feelinget" igényel, akkor nem lehet tudatmódosításhoz sem folyamodni. „Ilyenkor nemcsak a testedbe, de a lelkedbe is behatolnak" – erősítette meg a másik volt prostituált, Marie Merklinger.    

 

 

Magyaroszágon jelenleg elvileg engedélyezett a prostitúció. Ugyanakkor mivel sehol nem jelölik ki az előírt türelmi zónákat, a rendőrség ezen az alapon rendszeresen vegzálja a prostitúcióban élő nőket. Megbírságolják őket, és aztán ha nem fizetnek, akkor elzárják őket. A prostituáltak ráadásul az egészségügyben is rendszeres megaláztatásokat szenvednek el.

– A futtatóiknak kiszolgáltatott nők gyakran még óvszert sem mernek elfogadni a szociális munkásoktól, mert a rendőrség azt is a prostitúció bizonyítékának tekinti – mondta korábban a Nőkért Egyesület rendezvényén Kováts Virág szociális munkás. 

A helyzetet, és benne az intézményi árulást jól bemutatja Bari Jutka „Halmozottan hátrányos helyzetű angyalok kara” című színdarabja, amelyet a tizenéves prostituált roma anyákkal készített interjúk alapján írt. 

 

A megoldás minderre az ún. svéd modell lehetne, ami a prostituáltak helyett a klienseket, futtatókat bünteti. (Utóbbiak jelenleg Magyarországon teljes büntetlenséget élveznek.) A prostituáltaknak pedig segíteni kell a kilépésben. Természetesen ezt csak megfelelő források hozzárendelésével, megfelelő szociálpolitikai intézkedések mellett lehetne bevezetni. Erre viszont egyelőre (és ez nem csak a jelenlegi kormány bűne!) nincs meg a kellő politikai akarat.  

 

A cikk a következő interjúalanyok véleményei alapján készült: Rachel Moran, Marie Merklinger, Sandra Norak korábbi prostituáltak, valamint Julie Bindel, Roella Lieveld, Bari Judit, az őket segítők.

 

panel.jpg

Balról: Bari Jutka, Marie Merklinger, Roella Lieveld, Sandra Norak és Nógrádi Noa. (Fotó: Bíró Veronika)  

 

KOMMENTELNI SZERETNÉL? 

FACEBOOK OLDALUNKON MEGTEHETED! 

KATT IDE! 

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Nemi szerepek és sztereotípiák, nemi identitások, szexuális orientációk, a nemek társadalmi egyenlősége, metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ – minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. Kapcsolat: SzabadNemBlog@gmail.com

Bejegyzések

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (3) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) aktivizmus (8) áldozat (3) áldozathibáztatás (3) álhír (1) alkoholizmus (2) Allan G Johnson (1) állapotosság (2) áltudomány (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) anya (7) anyuka (2) apa (6) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (5) biológiai meghatározottság (2) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) bizonytalan kötődés (1) biztonság (7) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (8) családon belüli erőszak (8) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dinoszaurusz (1) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (7) egyenlő bánásmód (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (3) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcscsősz (1) erőszak (18) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (11) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (7) feminizmus (19) fenyő (1) férfi (11) férfiak (9) férfiak elleni erőszak (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (4) fidesz (1) film (3) filmfesztivál (1) fiúk (1) főállású apa (1) főállású szülő (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (2) fogyasztói társadalom (1) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) FRIDA (1) frida (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (26) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (2) gender identitás (2) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyerek (4) gyerekek (15) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyilkosság (1) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (5) házikó (1) heteroszexualitás (11) heti gender (1) hírek (1) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (4) homoszexualitás (13) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (4) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (1) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (1) igazgató (1) ingyen lakás (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (21) intimitás (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (4) itt az idő (1) játék (1) jobboldali (1) jog (1) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) judith butler (1) Julia Serano (3) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (1) kapitalizmus (3) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (3) kommentháború (1) kommunikáció (1) konferencia (1) könyv (1) konzervatív (2) kórház (1) kormány (1) környezetvédelem (3) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (3) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) Lengyelország (1) leszbikus (5) lmbt (1) LMBT (1) lmbtq (1) LMBTQ (8) LMBTQ történet (8) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) mázli (1) mécses (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (1) meleg férfi (2) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) mentális betegség (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (19) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monopoly (1) mozgalom (7) munka (2) munkahely (3) munkahelyi diszkrimináció (5) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (2) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (2) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (2) nemi identitás (19) nemi különbségek (7) nemi szerepek (18) nemi sztereotípiák (10) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (6) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (2) nők (15) nők elleni erőszak (17) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (2) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (1) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (2) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) párkapcsolat (2) party (1) patriarchátus (18) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) politika (8) politikai korrektség (5) politikus (1) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) Prizma (2) Prizma közösség (2) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (14) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) rák (1) rasszizmus (9) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (8) rendszerkritika (11) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (1) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) szerelem (1) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (4) szexedukáció (3) szexizmus (7) szexológia (7) szexuális egészség (2) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexualitás (5) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (1) szolidaritás (3) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (6) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (4) szülő (5) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (2) társadalom (9) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (9) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (3) testkép (1) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (2) tizenévesek (4) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (11) törvény (2) továbbképzés (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (1) transzgender (16) transzkritikus (4) transzneműség (23) transz férfi (3) Trans Film Fest (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) vélemény (3) velemismegtörtént (3) vetélés (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (1) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő

Moderálási alapelvek:

Frissítés: Mostantól a Facebook-oldalunkon tudtok hozzászólni.

Mivel sok, pezsgő, színvonalas blogot láttunk elnéptelenedni az öncélúan negatív, kötekedő kommentek miatt, ezért szükség esetén élni fogunk a moderálás vagy a kitiltás jogával. Nagyon fontos: nem az építő kritikáról, de még nem is az érvekkel alátámasztott ellenvéleményekről van szó. Ezeket igyekszünk tőlünk telhető módon megválaszolni. Fenntartjuk viszont a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk.