Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

„Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted.”

Szabadnem

Üzenjük a Mércének: transzneműnek/nembinárisnak lenni és a nemi sztereotípiák ellen küzdeni nem zárják ki egymást

Ne keverjük a szezont a fazonnal, az egyéni identitást a politikai tevékenységgel.

2019. február 03. - Szabadnem Vendégszerző

Kováts Eszter "A kívánt gyermekek és a választás szabadsága" című írása nagyon sok fontos és jó gondolatot tartalmaz a demográfiai kérdésekkel kapcsolatban (bár, megjegyzem, eléggé belesimul a rendszerbe azáltal, hogy a gyerekszülést tényleg bátorítandó dolognak tekinti és nem kérdőjelezi meg azt a nacionalista diskurzust, amelyre a vonatkozó állami retorika alapul). Van viszont egy része, amely jogos felháborodást keltett queer és transz(-barát) körökben. Idézem egy kicsit hosszabban:

„A transz- és a queerpolitika nem a szűken körbehatárolt nemi szerepek ellen küzd, ami nők és férfiak életére egyaránt korlátozó hatással van, hanem azt sugallja, hogy aki nem felel meg a társadalom által elvárt férfi- vagy nőképnek, az valójában nem is abba a nembe tartozik. Tehát nem a rendszer megváltoztatására törekszik, hanem a kategóriák közti ugrást és új kategóriák létrehozását javasolja.

Miközben szenvedek ebben a testben a nememmel kapcsolatos sokféle elvárással szemben, de beláthatatlannak tűnik, hogy befolyást gyakoroljak arra, hogy a nemi szerepek és elvárások megváltozzanak, ebben a helyzetben könnyen lehet, hogy attól várom, hogy jobban vagy szabadabbnak érezzem magam, ha azt mondom: „ja, én akkor nem is vagyok nő” vagy „ilyen is vagyok, meg olyan is.” Nagyon szűk az elvárásrendszer azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell nőnek vagy férfinak lenni. És ha e sztereotip képnek valaki nem tud vagy nem akar megfelelni, akkor arra juthat, hogy ő nem is nő, hanem mondjuk férfi – vagy egyik se. Tehát e narratíva rendszerkonform keretet ad e kérdések kezelésére.”


Ebben a cikkben a transzellenes retorika egy gyakori motívumát fedezhetjük fel: keveri a szezont a fazonnal, vagyis az egyéni identitást a politikai tevékenységgel. Azt sugallja, hogy aki megvalósította magát transzként vagy nem-binárisként, az nem fog tovább küzdeni a nemi szerepek ellen. A személyes tapasztalatom nem ezt mutatja: baloldali feminista körökben is jónéhány transz embert ismerek, akik igen hangosan kritizálják a rendszert. (Jómagam is fordítottam a Mércének – is – pro bono, és nem tiltakoztak, hogy nem-bináris ember aktivizmusából nem kérnek.) Egyáltalán nem azt látom jellemzőnek, ami sztereotípiaként kering, hogy az átmenet megvalósítása után a transz emberek szépen belesimulnak a társadalomba és semmin nem próbálnak meg változtatni. Miért lehet ez?

together.jpg

bell hooks mondta, hogy egy kisebbségben élő embernek két kultúrát kell megtanulnia: a saját kisebbségéét és a többségét. (Persze ha többszörös kisebbség, akkor nyilván annyival többet.) Viszont pont ezáltal jobb rálátása lesz a dolgokra, hiszen nemcsak egy értelmezésüket látja, és nagyobb eséllyel válik belőle társadalmilag tudatos ember és/vagy rendszerkritikus aktivista. A transz és nem-bináris embereknek pont azért van az átlagnál nagyobb rálátása a nemi szerepekre, mert egynél többet megtapasztaltak belőlük. Nem véletlenül hívták őket az észak-amerikai indiánok two-spiritnek, vagyis kétszelleműnek: úgy vélték, mind a női, mind a férfi "princípium" jelen van bennük, és ezáltal teljesebb a világképük – ezért is gyakran választották meg őket vezetőnek vagy sámánnak. Ez persze egy spirituálisabb értelmezés, de jónéhány írás található arról is, hogy átmenetük után transz emberek sokkal gendertudatosabbak lesznek, hiszen saját bőrükön tapasztalják meg a férfiakkal és nőkkel szembeni elvárásokat, ami azért erősen nem ugyanaz, mint okos könyvekből és cikkekből tájékozódni róluk (anélkül, hogy az utóbbi értékét elvitatnám, hiszen akkor én is minek írkálok ilyeneket). 

Néha úgy fest, mintha egyes teoretikusok azt rónák fel a transz és nem-bináris embereknek, hogy egyéni szinten is megpróbálnak kitörni a nemi szerepekből, nemcsak társadalmi szinten megváltoztatni azokat. De (mint már ezt is többször leírtam) milyen alapon kárhoztatunk valakit, aki a jelenben is meg akarja valósítani magát, és nem várja ki azt az esetleg párszáz évet, amíg megszűnik a patriarchátus? (A patriarchátus megszűnése egyébként sem biztos, hogy megszüntetné a trasnzneműséget - a szerk.) 

Ráadásul ez erősen kettős mérce, hiszen a társadalmi problémákról író feministák jelentős része kényelmes középosztálybeli életet él és ebből a pozícióból taglalja a rosszabb társadalmi helyzetű nők problémáit. Emlékezetes például annak a társadalomtudósnak az esete, aki vadul (és joggal) kritizálta azt a neoliberális megközelítést, amely szerint a társadalmi problémákat egyéni szinten kell megoldani – aztán amikor gyereke lett, barátaitól kért adományokat, hogy megfelelő anyagi háttere legyen a felneveléséhez. És ezzel önmagában semmi baj nincs, de ha a neoliberalizmus kritizálójaként valaki maga is egyéni szintű megoldásokhoz folyamodik, milyen alapon támadja azokat, akik ugyanezt nem a gyereknevelés, hanem a nem területén teszik?

Tehát még ha el is fogadnánk, hogy a transz vagy nem-bináris identitás fenntartja a nemekre alapuló patriarchális rendszert (ami erősen problémás állítás, hiszen – mint Judith Butler is kifejtette – a patriarchátus az úgynevezett „heteroszexuális mátrix”-on alapul, amely szerint csak két nem van, és a nemi identitás szükségszerűen azonos a születési nemmel), akkor is felmerül a kérdés: csak akkor tudunk-e rendszerkritikusak lenni, ha egyetlen cselekedetünk sem illik bele a rendszer által kínált keretekbe? Véleményem szerint nem, hiszen pl. a rendszerszemlélethez alapvetően szükséges az az oktatás, amelyet a rendszer nyújt, illetve azok a lehetőségek kutatásra és aktivizmusra, amelyek szintén nem létezhetnének a rendszeren kívül – gondoljunk csak arra, hogy az Internet milyen mértékben kiszolgálója a kapitalizmusnak, viszont manapság csak nagyon lokális közegben képzelhető el bármiféle aktivizmus nélküle, és a rendszerkritikus tudósok is ezt az eszközt választják arra, hogy gondolataikat elterjesszék. Ha viszont elfogadjuk, hogy lehet valaki rendszerkritikus egy állami intézményben dolgozva vagy az Internet felhasználójaként, miért olyan elképzelhetetlen, hogy transzszexuálisként, miközben egy adott nembe tartozónak vallja magát (ahogyan mellesleg egy csomó cisznemű feminista), a társadalmi nemek dekonstrukciójáért küzdjön? Ha csak azt tekintjük igazi aktivistának, aki semmilyen tevékenységével nem simul bele a rendszerbe, akkor tényleg nagyon esélytelen a változás.

Béres-Deák Rita 

 

Kommenteléshez kattints ide! 

 

További cikkeink a "transzkritikus" megközelítéssel kapcsolatban: 

Megjegyzések a TERF vitához 

"A szélsőséges külföldi esetekért ne én legyek a felelős" - workshop a transzneműek és az LMBTQ közösség viszonyáról 

Semmiféle "svéd tanulmány" nem állítja, hogy a tranzíció öngyilkossághoz vezet 

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnem.blog.hu/api/trackback/id/tr414605826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.