Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Higgadt eszmecsere tíz lépésben
Avagy hogyan beszéljünk politikai kérdésekről úgy, hogy ténylegesen át is menjen az üzenet?

 

Nem egyszerű politikai kérdésekről beszélni olyasvalakivel, akit alapvetően kedvelünk ugyan, de aki ugyanakkor a miénkkel ellentétes álláspontot képvisel. 

Ilyenkor úgy érezheti az ember, hogy kénytelen engedményt tenni olyasvalamivel szemben, amit egyébként utál, vagy akár egyenesen úgy is, hogy önnön lénye egy részét kell feladnia pusztán azért, hogy képes legyen nyugodtan és békésen végighallgatni, amint valaki előadja a saját véleményét. Miközben az emberben forr a vér és dübörög az üss-vagy-fuss-reflex. De ha még azokkal az emberekkel is képtelenek vagyunk civilizált beszélgetést folytatni, akik pedig fontosak nekünk, akkor hogyan is remélhetnénk elérni bármilyen nagyobb léptékű változást?

Az itt következő képregényben azt a mintát vázolom fel, amelyet én magam is igyekszem követni mindig, amikor politikáról beszélgetek másokkal. Ez ugyanis egy olyan téma, amelyben a meggyőződésünk gyakran a múltunkban, a neveltetésünkben és az érzelmeinkben gyökerezik. Ahhoz pedig, hogy meggyőzhessünk valakit a saját nézőpontunkról, először az egymás közti kommunikációs viszonyainkon kell változtatnunk – több együttérzéssel kell viszonyulnunk egymáshoz, és bele kell élnünk magunkat egymás helyzetébe, érzéseibe.

Források: David Fleischer és The LARA-Method.

 

01.jpg

02.jpg

 

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10_1.jpg

11_1.jpg

 

Eredeti megjelenés ITT

 

 Kommenteléshez kattints ide! 

 

Szerző: Elizabeth Beier

Fordította: Németh Gábriel

Grafikai szerkesztés: Kara Orsolya

 

 

Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:

5 kérdés önmagadhoz, mielőtt az interneten kommentelsz

Mindig is érdekelt a média és az aktivizmus? Itt a lehetőség! A Szabadnem blog pályázatot hirdet

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Nemi szerepek és sztereotípiák, nemi identitások, szexuális orientációk, a nemek társadalmi egyenlősége, metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ – minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. Kapcsolat: SzabadNemBlog@gmail.com

Bejegyzések

Címkék

#erőszak kultúra (7) #metoo (4) #velemismegtörtént (3) 19. század (3) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (1) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) aktivizmus (8) áldozat (2) áldozathibáztatás (1) álhír (1) alkoholizmus (1) Allan G Johnson (1) állapotosság (2) áltudomány (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) anya (7) anyuka (2) apa (6) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (5) biológiai meghatározottság (2) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) bizonytalan kötődés (1) biztonság (7) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (8) családon belüli erőszak (6) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dinoszaurusz (1) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsihád (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (7) egyenlő bánásmód (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (3) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcscsősz (1) erőszak (16) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (11) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facebook (5) falu (1) falucska (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (7) feminizmus (19) fenntarthatóság (1) fenyő (1) férfi (11) férfiak (9) férfiak elleni erőszak (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (4) fidesz (1) film (3) filmfesztivál (1) fiúk (1) főállású apa (1) főállású szülő (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (3) fogyasztói társadalom (2) fogyatékossággal élők (1) földművelés (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) frida (1) FRIDA (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (24) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (2) gender identitás (1) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakornok (1) gyerek (4) gyerekek (14) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyilkosság (1) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (2) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (5) házikó (1) heteroszexualitás (11) heti gender (1) hírek (1) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (4) homoszexualitás (13) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (1) idegengyűlölet (3) identitás (5) ideológia (1) idősgondozás (1) igazgató (1) ingyen lakás (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (20) intimitás (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) Írország (1) ISIS (1) iskola (1) Iszlám Állam (1) Isztambuli Egyezmény (4) itt az idő (1) játék (1) Jinwar (1) jobboldali (1) jog (1) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) judith butler (1) Julia Serano (2) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (3) kommentháború (1) kommuna (1) kommunikáció (1) konferencia (1) könyv (1) konzervatív (2) kórház (1) kormány (1) környezetvédelem (3) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (3) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) Lengyelország (1) leszbikus (5) lmbt (1) LMBT (1) lmbtq (1) LMBTQ (8) LMBTQ történet (8) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) mázli (1) mécses (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (1) meleg férfi (2) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) mentális betegség (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (19) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monopoly (1) mozgalom (7) munka (2) munkahely (3) munkahelyi diszkrimináció (5) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (2) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (2) Németország (1) nemi betegség (1) nemi erőszak (2) nemi identitás (19) nemi különbségek (7) nemi szerepek (18) nemi sztereotípiák (10) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (6) nőgyűlölet (13) női orgazmus (1) női sors (2) nők (16) nők elleni erőszak (14) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyomor (2) O1G (2) ökológia (1) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (1) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (2) online magazin (1) önrendelkezés (3) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) párkapcsolat (2) party (1) patriarchátus (17) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) politika (8) politikai korrektség (4) politikus (1) populáris kultúra (1) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) Prizma (2) Prizma közösség (2) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (14) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) rák (1) Rakka (1) rasszizmus (8) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (8) rendszerkritika (11) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (1) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) szerelem (1) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (4) szexedukáció (3) szexizmus (7) szexológia (7) szexrabszolgaság (1) szexuális egészség (2) szexuális erőszak (14) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexualitás (5) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (1) szolidaritás (3) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (6) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (4) szülő (5) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (2) társadalom (8) társadalomkritika (1) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (9) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) terrorizmus (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (3) testkép (1) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (2) tizenévesek (4) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (11) törvény (2) továbbképzés (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (1) transzgender (15) transzkritikus (3) transzneműség (21) transz férfi (3) Trans Film Fest (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (4) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) utópia (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) vélemény (3) velemismegtörtént (3) vetélés (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zsákfalu (1) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő

Moderálási alapelvek:

Frissítés: Mostantól a Facebook-oldalunkon tudtok hozzászólni.

Mivel sok, pezsgő, színvonalas blogot láttunk elnéptelenedni az öncélúan negatív, kötekedő kommentek miatt, ezért szükség esetén élni fogunk a moderálás vagy a kitiltás jogával. Nagyon fontos: nem az építő kritikáról, de még nem is az érvekkel alátámasztott ellenvéleményekről van szó. Ezeket igyekszünk tőlünk telhető módon megválaszolni. Fenntartjuk viszont a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk.