Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

„Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted.”

Szabadnem

Juan, Leo és én, a karrierista antinő

2018. december 15. - P. L.

Egy tudatosan gyermektelen, ún. „karrierista” „antinő” személyes beszámolója karácsonyi munkahelyi partiról (külföld! nyilván...), gyerekgondozó apukáról, biológiailag programozott (vagy nem programozott?) gyerekvállalási kedvről és arról, vajon a szülői multitaszkingolás szuperképesség-e (szpoiler: igen, tutira!).

Hadd meséljem el munkahelyi élményemet, még friss. Szerda este karácsonyi partin voltam vendég. Németországi egyetemi kutatócsoport, olyan negyven ember, főleg 30-asok. Már javában folyik a parti, eszegetünk, iszogatunk, beszélgetünk, szól a dzsingülbelsz, amikor betoppan Juan.

Juan-t még pár évvel korábbról ismerem, megörülök neki, hogy itt van. És az első dolog, ami föltűnik, hogy egy 1 évest hordoz.

Eltart egy ideig, míg kicsomagolja magukat a hordozóból. Szemem sarkából figyelem a procedúrát. Sokat láttam már kismamákat ezt csinálni, hátizsák le, kabát le, sapka-sál le, gyerekről is, gyereket kiemelni, odaadni valakinek (akinél nem kezd azonnal sírni), magadra tekeredett hordozókendőből kitekeredni, szépen összehajtogatni, elpakolni. Juan szakszerűen csinálja az egészet, látszik, nem tegnap kezdte.daddykid2.jpegTényleg nem. A csemetét lepasszolja egy kollégának; történetesen egy férfi kollégának, aki gyakorlott mozdulatokkal veszi át és kezdi szórakoztatni a kicsit. Nincs sok időm azon agyalni, hogy vajon valami nemileg fordított kabaréba csöppentem-e, mert Juan első dolga, miután lepasszolta a gyerkőcöt, hogy hozzám induljon. Arcán azzal az ő lenyűgözően széles, a dél-amerikaiakra jellemző, melegszívű mosolyával közeledik felém és – ahogy szokta – barátságosan megölel.

Hamar kiderül, hogy ő a fő gyerekgondozó otthon. Felesége (akivel korábban éveket éltek túl egy Amerika-Európa távkapcsolatban) egészen pontosan kétszer annyit keres, mint ő. Ezért nyilvánvaló volt, hogy Juan lesz az, aki félállásra kapcsol, és ideje nagyrészét Leo mellett tölti. Miután elmondatja velem, én merre járok az életben épp, egy pillanatra elnézést kér, és elugrik Leo-ért. Még fel se ocsúdtam az eddigi ámulataimból, amikor már azt veszem észre, hogy Juan mellettem ülve immár Leo-val az ölében, a hátizsákjából pakolgatja elő az ételhordókat. Termoszban pépessé főzött zöldségek, mellé valami püréféleség. Három centi magas kis üvegpohárba vizecske, már nem a cumisból iszunk! Apró műanyagvillával vándorol Leo szájába a főtt spárga-avokádó-spenót kombó. Juan pedig közben velem fecseg, mintha a multitaszkingolás a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nyilván egy szülő számára az is, de számomra, tudatosan gyermektelen karrierista antinő számára annyira csodaszámba megy, mint a röntgenlátás és a repülés.baby.jpeg

Megismerem Leo alvási és evési szokásait (a cukor száműzve), és megtudom, milyen nyelven fog beszélni, ha majd a „Má”-n és „Dá”-n kívül mást is hajlandó lesz mondani (spanyolul, angolul és németül: spanyolul az apu miatt, angolul az anyu miatt és németül a bölcsi/ovi miatt).

Hamar kiderül, hogy ő a fő gyerekgondozó otthon. Felesége egészen pontosan kétszer annyit keres, mint ő.

Vacsora után Leo visszakerül ahhoz a férfi kollégához, akinél már korábban is volt, hogy boldog gügyögéssel sétálgasson vele körbe-körbe a teremben, magasba tartott kezével a felnőtt kezébe kapaszkodva. Juan ekkor jut el odáig, hogy kivegye a részét ő maga is a karácsonyi vacsorából. Tányérját jól teleszedi krumplisalátával és savanyúkáposztával. Alkoholt nem iszik, figyelem meg, mondjuk valszeg én se innék, ha rám lenne bízva egy 1 éves. Örülünk, hogy egymásba botlottunk ma este; valahogy mindig csak így, futólag sikerül találkoznunk; nyilván mindketten éljük a dolgozó (és immár gyereket nevelő) fejlett-világbeli harmincasok sűrű életét. Juan időnként magamra hagy, hogy átvegye kollégájától a Leo-val sétálás feladatát vagy beszélgessen a többiekkel. A vacsora után mikulásozás következik: mivel a csapat egy része alkalmazott matematikus, ezért bonyolult szisztéma szerinti szabályok betartásával lehet csak hozzájutni az ajándékunkhoz. Én minden erőmmel próbálok figyelni, hogy megtanuljam a szabályokat, és ne maradjak ki az ajándékosztásból; de persze elvesztem a fonalat. Már-már kétségbeesek, hogy nem jut nekem ajándék, mert nem tudom, ki után kell következzek... Ekkor Juan hirtelen fölbukkan mögöttem, és megsúgja, kire kell mutatnom. Mert ő a Leo-val a teremből ki-be szaladgálás mellett még arra is tudott figyelni, hogy én nyilván nem fogom tudni követni a szabályokat. És megjegyezte helyettem, amit nekem kellett volna. Multitaszking level tízezer – erre tényleg csak egy szülő lehet képes, mondom magamban.office.jpeg

Amikor a parti felizzik, és az egyébként mindig kimért kollégák elegendő búzasör elfogyasztásának következtében egymás után kapcsolnak táncikálós üzemmódba, Juan és Leo szedelőzködni kezd. Miközben apu pakolássza a termoszokat a hátizsákba, Leo az én ölemben landol. Korábban már barátkozgattunk, adogattuk egymásnak a színes plüsscsillagokat. Ha tudatosan antinő vagyok is, a három kisebb testvérrel való együtt nevelkedés elég alaposan kiképzett rá, hogy mit érdemes kezdeni egy unatkozó, neadjisten nyűgös 1 évessel. A térden rugózás ősi technikája most sem mond csődöt: Leo önfeledt gurgulázással esik túl az idegen néni ölében ücsörgés nehéz ötpercén.

A mellettem ülő fiatal német kolléganő nagyra nyílt, vágyakozó szemekkel nézi a jelenetet. Nyilvánvaló, hogy mindent megadna, ha ő rugóztathatná a térdén Leo-t. Már nagyon, nagyon sokadszorra teszem föl magamban a kérdést: vajon igaz-e, hogy a nőkbe (az emberekbe?) biológiailag programozott a vágy a gyerekre? Vagy ha nem is biológiailag, hanem szociálisan, de programozott? Még az is lehet, hogy mindkettő egyszerre; sőt, akár az egyén saját pszichés beállítottságán és korábbi tapasztalatain is múlhat, hogy kiben van meg, és kiben nincs. Nem tudom. Amit tudok, hogy gyűlölöm, amikor idegenek okoskodnak bele a fiatal nők életébe (lásd: unokaszülés), de még azt is, amikor a nagymama-generáció ösztökél (lásd: tiktaktiktaktiktak). És igen, ezt általában a nők kapják meg elsősorban, annak ellenére, hogy egyre több a Juan-hoz hasonló, tökéletesen helyt állni képes főállású apuka a palettán. Szóval az teljesen egyértelmű, hogy a gyerekgondozásra való képesség maga NEM biológiailag programozottan van benne a nőkben. Hanem igenis egy tanult dolog. Amit egy apuka ugyanúgy képes elsajátítani, mint egy anyuka.

És igen, a „mikor lesz már unoká”-t általában a nők kapják meg elsősorban, annak ellenére, hogy egyre több a Juan-hoz hasonló, tökéletesen helyt állni képes főállású apuka a palettán.

Juan jövő hónaptól teljes állásban dolgozik majd megint, és Leo onnantól a teljes napot a bölcsiben fogja tölteni, nemcsak 2-3 órát, mint eddig. Hogy mikor látjuk egymást újra, az kérdéses. Talán, ahogy eddig már oly sokszor, újra összesodródunk egy nap, váratlanul. Talán Leo akkor már több nyelvet fog folyékonyan beszélni, mint én. Búcsúzásképpen immár hárman ölelkezünk össze; Leo a hordozóban ülve úgy látszik, már nem is bánja az idegen néni kedveskedését. Fölsegítem Juan-ra a hátizsákot, és egy utolsó széles mosollyal hagyom kilibbenni az életemből, sokadszorra.

Amit itthagy nekem, az egy újabb szép este emléke, és az afölött való örök töprengés, hogy vajon megérné-e egy nap föladnom a tudatos gyermektelenséget, és az összes globális veszély ellenére megajándékoznom... a partneremet annak lehetőségével, hogy megtanulhasson főállású apukaként multitaszkingolni.

Pataki Lilla

 

 Ha kommentelni szeretnél, a facebook oldalunkon tudod megtenni. Kattints ide! 

 

Friss: pályázatot írtunk ki fiatal, pályakezdő feminisita szerzőknek, közérthető szövegek, videók közlésére. Érdekel?  

 

Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:

A gyermeked senkinek nem tartozik puszival... még ünnepkor sem

Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?

Mit kérjek idén karácsonyra? Elegem van a giccses angyalkákból!

Az abortusz és a férfiak felelőssége

„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnem.blog.hu/api/trackback/id/tr2714486458