Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

„Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted.”

Szabadnem

Gyorstalpaló a kormánynak: így szüntesd meg a hajléktalanságot

2018. november 18. - Szabadnem Vendégszerző

Hogyan oldotta meg az egyesült államokbeli Utah állam a krónikus hajléktalanság problémáját? Ebből a megoldási módszerből minden ország kormánya tanulhat. Utah államban néhány év alatt megszűnt a krónikus hajléktalanság. A trükk? Egyszerű. Aki hajléktalan, annak nincs hajléka. Nincs lakása. Ha lenne lakása, nem lenne hajléktalan. A megoldás tehát: lakást kell adni a lakástalannak. Igen, jól hallottad: lakást kell adni a hajléktalannak. Ez a megoldás.

A történet 2003-ban kezdődik. Egy Las Vegas-i bankett teremben vagyunk, melyet öltönyösök töltenek meg. A hajléktalanság problémája még – látszólag – megoldhatatlan.

A krónikus hajléktalanok száma az 1970-es évek eleje óta csak nő. És a kapcsolódó költségek borzasztóan magasak.

A Pennsylvani Egyetem friss tanulmánya kimutatta, hogy New York City megdöbbentően magas összeget, 40.500 dollárt fizet évente minden mentális problémával rendelkező hajléktalan ember után. Ők a krónikusan hajléktalanok közt igen sokan vannak.

Ezen a napon, ahogy a tisztségviselők a probléma megoldásáról ötletelnek, egy Sam Tsemberis nevű társadalomtudós feláll. Megköszörüli a torkát, és közli javaslatát, mely egy meglepően egyszerű, költséghatékony módszer a krónikus hajléktalanság megszüntetésére.

Adjunk otthonokat az otthontalanoknak.

Tsemberis kutatásai szerint ez nem csak drasztikusan csökkentené a hajléktalanok számát az utcákon, hanem hosszútávon is jót tenne, mivel mérsékelné a kapcsolódó kiadásokat.

A közönségben ül egy utah-i üzletember, Lloyd Pendleton. Egy sikeres vállalkozó, aki éppen átvette Utah állam lakhatási munkacsoportjának vezetését. Felkelti az érdeklődését az ötlet.

Odalép Tsemberis-hez és azt mondja: „Végre hallottam valami értelmeset! Hajlandó lennél Utah-ba jönni és velünk dolgozni?”

Ez a beszélgetés az USA talán legsikeresebb – és legradikálisabb – programját indította el. A programot, amely véget vetett a krónikus hajléktalanságnak. Úgy hívják: Először Lakást program.

*

Most, több mint egy évtizeddel később, a krónikus hajléktalanság az USA egyik legkonzervatívabb államában hamarosan véget ér. És mindez egy olyan programnak köszönhető, amely első ránézésre nehezen fér össze a konzervativizmussal. Mégis működik.

2005-ben Utahban közel 1.932 krónikus hajléktalan volt.

2014-re ez a szám 72 százalékkal esett vissza (vagyis 1.932-ről 539-re).

Gordon Walker szerint, aki az Állami Lakás- és Közösségi Fejlesztési Osztály igazgatója, Utah állam „közeledik ahhoz, hogy egy ember se legyen hajléktalan”.imrs_php.jpeg

Ahogy Utah megvalósította ezt, nem igényel komplex tételeket vagy statisztikai modelleket. De megkövetelte a hagyományos bölcsesség felfüggesztését. Mindig is a magas állami kiadások miatt tűnt abszurdnak a gondolat, hogy egyszerűen otthonokat adjanak a hajléktalanoknak. Sok hajléktalan súlyos trauma, jelentős mentális betegségek és a függőség áldozata. Sokan több ezer éjszakát is az utcán töltöttek, és már nem is emlékeznek rá, hogy milyen otthon élni.

Ki az, aki ép ésszel, szívesen adna nekik vadonatúj házakat anélkül, hogy biztosítékot kapna a változásra?

De pontosan ez az, amit Utah állam tett az Először Lakást programmal. „Ha meg akarod szüntetni a hajléktalanságot, hajlékot kell adnod az embereknek” – mondta Walker egy interjúban.

„Ez egészen egyszerű.”

A következőket tették pontosan.

Először az állam azonosította azokat a hajléktalanokat, akik a szakértők szerint krónikusan hajléktalanok. Ez a fogalom azt jelenti, hogy egyrészt van valamilyen hátráltató állapota (pl. betegség), másrészt hajléktalan volt egy évnél hosszabb ideig vagy négy különböző alkalommal az elmúlt három évben.

A hajléktalan közösség számos alcsoportja közül – például a hajléktalan családok vagy hajléktalan gyermekek – a krónikus hajléktalanoknak a legnehezebb a társadalomba való újbóli beilleszkedés. És rájuk fordítják a legtöbb állami forrást is. Gyakran kerülnek börtönbe, gyakran kerülnek kórházba. Ők használják a leggyakrabban a menedékhelyeket.

Mindent összevetve, az Először Lakást program elindítása előtt Utah állam átlagosan 20.000 dollárt költött minden egyes krónikusan hajléktalan emberre.

Részben azért, hogy csökkentsék ezeket a költségeket – de azért is, hogy „életeket mentsenek”, ahogy Walker fogalmazott – az állam minden egyes krónikus hajléktalan embert saját lakással látott el. housing-works.jpeg

Aztán tanácsokat adott nekik. Segítséget a problémáik megoldásához. Az ilyen jellegű szolgáltatások megadták a modern élet újrakezdéséhez szükséges biztonságot és biztos kereteket.

A hajléktalanság stresszes. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy szinte lehetetlen leállni a drogokkal vagy megküzdeni egy mentális betegséggel, miközben az ember nap mint nap az utcán kényszerül élni, kemény körülmények között.

Ezért 2004-ben – próbaként – Utah állam 17 embernek adott lakhatást Salt Lake City-ben. Egy évvel később megvizsgálták a helyzetet. Tizennégy még mindig az otthonában volt. Három elhunyt. A siker mértéke 80 százalékot tett ki, ami Walkernek „elég jól hangzott”.

Ma, évekkel később az állam évente 8.000 dollárt takarít meg hajléktalan személyenként.

„Milliókat spóroltunk ezzel”

– mondja Walker, bár az állam nem közölte a pontos összeget.

Elismerte azonban, hogy ez „nem olyan egyszerű” mindenütt.

Problémát jelent például a bérleti díjak emelkedése.

A program kezdetekor Salt Lake Cityben 1.785 krónikusan hajléktalan ember élt. A város a 2008-as évtől nyújt támogató lakást, és az első három évben a kerület több mint 1.200 új egységgel bővült. Csak 2010-ben közel 600 lakás épült. De ezután a tendencia csökkent. 2012-ben csak 121 lakás épült, bár a polgármester, Muriel Bowser új költségvetése nagyobb prioritást teremtett a program számára. Jelenleg a költségvetés 250 személynek és 110 családnak biztosít állandó lakhatást – mondja Kate Coventry, a helyi Költségvetési Intézet munkatársa.

De Walker szerint, aki magát kölségvetési konzervatívnak vallja, a következetlenség az Először Lakást program legnagyobb ellensége. „Az Először Lakást program vezetése során nem feledkezhetünk meg a célunkról” – mondja. „Amikor 2004-ben belekezdtünk, nem tudtuk, hogy meg tudjuk-e szüntetni a hajléktalanságot, de elköteleztük magunkat.

És mára a krónikus hajléktalanokat már nem számokban mérik.

Hanem név szerint ismerik őket.

Vannak még néhányan, az utolsók, akik a házukra várnak.

Az egyik nő már hosszú ideje az utcán volt, amíg végül meggyőztük, hogy jöjjön be egy lakásba – mondja Walker. – Nem bízott a dologban, a motyóját az ágyon tartotta, és két hétig a padlón aludt... De amikor rájött, hogy nem fogjuk elvenni tőle a dolgait, hogy van zár az ajtón, van egy postaládája, elkezdett újra hozzászokni a lakásban éléshez.

Az Először Lakást program sikeréről beszámolt a nemcsak a The Washington Post, hanem sok más híres újság is, úgymint a Business Insider, az NBC News, az NPR, a Huffington Post, és a Mother Jones. A Huffington Post egy másik szerzője szerint azonban óvatosan kell bánni a számokkal és a statisztikákkal, ugyanis a hosszútávú adatsor elemzésekor becsúszott néhány adatfeldolgozási hiba, így a több helyen szalagcímként hangsúlyozott „90%-os javulás” valójában túl optimista. A szerző azonban hozzáteszi, Utah állam tényleg szép sikereket ért el a hajléktalanok megsegítésében és lerakta a probléma megoldásának alapkövét; azonban itt nem lehet megállni.

Azt javasolja, hogy ha más államok is bevezetnek hasonló programot, érdemes még több figyelmet fordítani a folytatásra. Arra, hogy az állam által nyújtott lakásból minél hamarabb saját lakásba lehessen költözni.

Ehhez a kapcsolódó szociális programokat kell fejleszteni. Hogy a korábban hajléktalanságban élő emberekkel foglalkozó szociális munkások valódi, személyreszabott támogatást tudjanak nyújtani. És például a drogfüggőséget megszüntetni, valamint az illető családjával való kapcsolat (újra)felvételét elősegíteni. 

 

A The Washington Post cikkét Keszler Dorka fordította magyarra

 

  Ha tetszett a bejegyzés, a facebook oldalunk lájkolása után tudsz kommentet írni 
 
hozzá! Kattints ide.  

 

Kapcsolódó cikkek a blogunkon:

„És aztán hová mennek majd?” A hajléktalanságban élők védelmében

„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”

Ezt kell tudnod a pszichés és mentális betegséggel élőkről!

Hogyan vehetjük vissza a hatalmat a Fidesztől?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnem.blog.hu/api/trackback/id/tr1214379110
Nincsenek hozzászólások.