Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A csikló, ahogy még sosem láttad

Te mennyit tudsz a csiklódról? Mennyit tudsz a barátnőd csiklójáról? Az alábbi 11 képecske soha nem látott őszinteséggel mutatja be a nők szexuális örömének elsődleges forrását jelentő szervet. Akár nő vagy, akár olyan férfi, aki szeretné ismerni női partnere testének működését, nézd végig ezt a képsorozatot. Megéri. 

 

A poszt tartalma szexuális felvilágosításra szolgál, nem találhatóak benne pornografikus elemek, ezért gyerekek és fiatalkorúak számára is ajánlható.

 

A női csiklóval kapcsolatban egészen sokáig tévedésben éltünk. Igen, néhány évvel ezelőttig még az orvosok is azt gondolták, hogy egy körömnyi kis szervről van szó.

Pedig ez tévedés!

Ahogy az alábbi képek is mutatják, a csikló sokkal nagyobb annál, mint ami kívülről látszik belőle.

1_1.jpg

1. „Szia, én vagyok a csiklód.”– 1998-ban az ausztrál urológus, Helen O’Connell publikált egy tanulmányt a Journal of Urology szakfolyóiratban, amiben leírta a csikló valódi méretét és kiterjedését. E tanulmány óta tudjuk, hogy a nyugalmi állapotban lévő csikló, melynek nagyobb része nem látható, akár 9 cm hosszú is lehet! Amiből a testen kívülre mindössze egy 1-3 centiméteres rész lóg ki.

 

2_1.jpg

2. „Én vagyok a vágyaid szerve, ez az egyedüli funkcióm.” – Az orvostudomány mai állása szerint a csikló egyetlen élettani feladata az szexuális örömszerzés. Nem is gondoltad volna, ugye?

 

3_1.jpg

3. „Amikor a lábadon állsz, akkor pont így vagyok a testedben.” – A csikló azért is különleges, mert körülbelül 8000 idegvégződés található benne, tehát több, mint bármelyik másik emberi szervben. Majdnem kétszer annyi, mint egy pénisz makkjában!

 

4_1.jpg

4. Általában eléggé be vagyok aludva.” – A csikló belső struktúrája hasonló a péniszhez: a benne lévő izmok barlangos testecskékben végződnek, és ezzel részt vesznek a csikló merevedésében. A barlangos testecskék képesek vérrel telítődni, így a csikló merevedését előidézni. Teljesen ugyan úgy, ahogy a péniszben.

 

5_1.jpg

 

5. „De vannak alkalmak, amikor naaagyon éber vagyok!” – 2009-ben két francia kutató, Dr. Odile Buisson és Dr. Pierre Foldes publikálták az első, teljesen 3D-s ultrahang-képet a stimulált csiklóról. Kattints erre a LINK-re az ultrahang-képhez (egy kapcsolódó angol nyelvű cikkhez pedig ide)!

 

6.jpg

6. „Amikor ilyen éber és duzzadt vagyok, az azért van, mert erekcióm van. Ezért is van az, hogy ilyenkor érzékenyebb vagyok. – A csikló egy kitáguló, nagyon érzékeny izomszövet, amely körülveszi a hüvelyt is. Éppen ezért nem igaz sem az, hogy a nőknek csak hüvelyben lehet orgazmusuk, sem az, hogy csak a csikló kilógó részét izgatva lehet orgazmusuk. Ugyanis mindkettő lehetséges! (Sőt, ezeken kívül is vannak még más lehetőségek is...)

 

7.jpg

7. „Ez itt a fejecském, a csikló makkja, az a rész, amit kívülről lehet látni. A többi része a testeden belül található, akár egy jéghegy. – Egy 2005-ös urológiai jelentés szerint a csikló anatómiája mindeddig sokkal kevésbé volt tanulmányozva, mint amennyire elvárható lett volna. Ez nagyrészt a társadalmi tényezőknek tudható be. Sok anatómiai tankönyv teljesen kihagyja a csikló leírását, míg a pénisz anatómiájának hosszú oldalakat szentelnek. Szerencsére ez mára megváltozóban van. A csiklóról 3D-s modell is készült! Itt nézheted meg: LINK. (Kapcsolódó cikk angolul: itt.)

 

8.jpg

8. „A többi részemet itt megmutatom, ezek a legfontosabbak: barlangos test, hüvelybemenet melletti izomszövet, húgycsőnyílás, hüvelybemenet. – Egy new york-i művész, Sophia Wallace is kampányt indított, hogy az emberek többet tudjanak meg a csiklóról. „Érdekes paradoxon ez – véli. – Egyrészt a női test az elsődleges szimbóluma a szexualitásnak, használata áthatja a reklámokat, a művészeteket és a mainstream erotikus képi világot. Ugyanakkor a csikló, az igazi női szexuális szerv, gyakorlatilag láthatatlan.” Nemcsak testileg, de kulturálisan is.

 

9_1.jpg

 9. „Hogy orgazmusom legyen, stimulációra van szükségem: vagy a makkrészről, ami kint van, vagy a belső rész felől a hüvely falán keresztül. – Az orgazmus azért annyira kellemes élmény, mert szeretkezés közben, majd az orgazmus során és még azt követően is, hormonok – oxitocin, prolaktin, endorfin – termelődnek a szervezetben. A simaizmok az oxitocin hatására összehúzódnak, a boldogsághormon szétárad, kellemes, ellazult állapot alakul ki.

 

10.png

10. „Ezért is van, hogy ha nem vagyok erektált állapotban, nem fogok tudni jól hozzádörzsölődni a hüvelyfaladhoz, és az érzés lehet nem annyira kellemes. – Minden nő másképpen szeret eljutni, vagy szereti, ha eljuttatják az orgazmushoz. Az emberi test globálisan összetett egység. Minél több erogén zóna bevonódik, minél több simogatást, odaadást kap az ember, annál erősebb lehet a válaszreakció. Nemcsak a csikló és a hüvely, hanem a mellbimbók, a fülek, a hüvely G-ponti szakasza, vagy a méhszáj környékének stimulációja is orgazmushoz vezethet. Sőt az álmok és gondolatok, valamint egyes sporttevékenységek (amikor a hüvelyt sokáig megfeszíti valaki) is okozhatnak kielégülést. Ettől függetlenül természetesen azért ne hanyagoljuk el a csiklót sem!

 

11.png

 11. „Így most már ismersz. Nézz rám, érj hozzám, érints meg. Tanulj meg stimulálni engem. Játssz, és hagyj magadnak időt. Beszélj más nőkkel. Élvezd!

 

A szövegeket fordította: Sárkány Zsófia

A képek elkészítésében közreműködött: Király Kinga

 Ha tetszett a bejegyzés, a facebook oldalunk lájkolása után tudsz kommentet írni hozzá! 
 Kattints ide. 

 

Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:

Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?

A férfikielégülés női ára

Van egy álmom: hogy a lányom és a barátnője összeházasodnak

Feministák, szexuális lelkesedők és az ember lelki neme

„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”

Az abortusz és a férfiak felelőssége

 

 

További érdekes cikkek a témában angolul:

Why the clitoris doesn’t get the attention it deserves – and why this matters

The Still-Misunderstood Shape of the Clitoris

This is a 3D model of a clitoris – and the start of a sexual revolution

 

 

 

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Nemi szerepek és sztereotípiák, nemi identitások, szexuális orientációk, a nemek társadalmi egyenlősége, metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ – minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. Kapcsolat: SzabadNemBlog@gmail.com

Bejegyzések

Címkék

#erőszak kultúra (7) #metoo (4) #velemismegtörtént (3) 19. század (3) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) aktivizmus (8) áldozat (2) áldozathibáztatás (1) álhír (1) alkoholizmus (1) Allan G Johnson (1) állapotosság (2) áltudomány (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) anya (3) anyuka (1) apa (4) apuka (1) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszéd (3) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (5) biológiai meghatározottság (2) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) bizonytalan kötődés (1) biztonság (7) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) budapest pride (6) bullying (1) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (4) családon belüli erőszak (6) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dinoszaurusz (1) diszkrimináció (6) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsihád (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (6) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (1) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (3) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcscsősz (1) erőszak (15) erőszakkultúra (8) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (10) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facebook (5) falu (1) falucska (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (1) felvonulás (1) feminista (7) feminizmus (19) fenntarthatóság (1) fenyő (1) férfi (11) férfiak (8) férfiak elleni erőszak (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (4) fidesz (1) film (2) filmfesztivál (1) fiúk (1) főállású apa (1) főállású szülő (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (1) fogamzásgátló (1) fogyasztás (3) fogyasztói társadalom (2) fogyatékossággal élők (1) földművelés (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) FRIDA (1) Frida (1) frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (24) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (2) gender identitás (1) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (3) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) grant (1) Grant (1) grincs (1) gyakornok (1) gyerek (2) gyerekek (11) gyerekgondozás (1) gyereknevelés (3) gyermek (2) győzelem (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (2) határok (1) határon túli magyarok (1) Havelock Ellis (1) házasság (5) házikó (1) heteroszexualitás (9) híres nők (2) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (1) homoszexualitás (11) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (1) idegengyűlölet (3) identitás (5) ideológia (1) igazgató (1) ingyen lakás (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (20) intimitás (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) Írország (1) ISIS (1) iskola (1) Iszlám Állam (1) Isztambuli Egyezmény (4) itt az idő (1) játék (1) Jinwar (1) jobboldali (1) jog (1) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) judith butler (1) Julia Serano (2) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (3) kommentháború (1) kommuna (1) kommunikáció (1) konferencia (1) könyv (1) konzervatív (2) kórház (1) kormány (1) környezetvédelem (3) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (3) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) Lengyelország (1) leszbikus (4) LMBT (1) lmbt (1) LMBTQ (4) lmbtq (1) LMBTQ történet (6) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) mankó (1) maradunk (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) mázli (1) mécses (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (1) meleg férfi (1) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) mentális betegség (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (19) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (1) miután (1) molesztálás (1) monopoly (1) mozgalom (7) munka (2) munkahely (3) munkahelyi diszkrimináció (5) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (2) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (2) Németország (1) nemi betegség (1) nemi erőszak (2) nemi identitás (17) nemi különbségek (6) nemi szerepek (17) nemi sztereotípiák (8) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (6) nőgyűlölet (13) női orgazmus (1) női sors (2) nők (16) nők elleni erőszak (14) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyomor (2) O1G (2) ökológia (1) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (1) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (2) online magazin (1) önrendelkezés (3) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (1) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) párkapcsolat (2) party (1) patriarchátus (16) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) politika (6) politikai korrektség (3) populáris kultúra (1) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (1) Prizma (2) Prizma közösség (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (14) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) rák (1) Rakka (1) rasszizmus (8) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (8) rendszerkritika (11) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) Sárosdi Lilla (1) segély (1) sexual education (1) sex ed (1) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (1) szegénység (6) szélsőjobb (1) személyes határok (1) szerelem (1) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (4) szexedukáció (2) szexizmus (7) szexológia (7) szexrabszolgaság (1) szexuális egészség (1) szexuális erőszak (13) szexuális felvilágosítás (6) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (5) szexuális vágy (5) szexualitás (5) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (1) szolidaritás (2) szopás (1) SZTE (1) sztereotípiák (4) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (4) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (2) társadalom (6) társadalomkritika (1) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (9) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) terrorizmus (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (3) testkép (1) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (2) tizenévesek (3) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (11) törvény (2) továbbképzés (1) transzfeminizmus (7) transzgender (14) transzkritikus (3) transzneműség (20) transz férfi (1) Trans Film Fest (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (3) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) utópia (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) vélemény (3) velemismegtörtént (3) vetélés (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vita (1) vitakultúra (2) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zsákfalu (1) Címkefelhő

Moderálási alapelvek:

Frissítés: Mostantól a Facebook-oldalunkon tudtok hozzászólni.

Mivel sok, pezsgő, színvonalas blogot láttunk elnéptelenedni az öncélúan negatív, kötekedő kommentek miatt, ezért szükség esetén élni fogunk a moderálás vagy a kitiltás jogával. Nagyon fontos: nem az építő kritikáról, de még nem is az érvekkel alátámasztott ellenvéleményekről van szó. Ezeket igyekszünk tőlünk telhető módon megválaszolni. Fenntartjuk viszont a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk.