A Szimpozion Egyesület beszélgetős estjei már évek óta jelentenek garanciát a tartalmas kikapcsolódásra az LMBTQ emberek és az érdeklődő szövetségesek számára. A legutóbbi alkalommal, november 30-án a szokás szerint zsúfolásig megtelt teremben egyenesen egy tündérmese elevenedett meg. Virág Zsolt klubvezető vendégei ezúttal egy örökbefogadott gyermeket nevelő meleg pár voltak. Marci és Ádám élete az elhangzottak alapján olyan szerencsésen alakult, hogy szinte burokban élnek – azonban, mint kiderült, tudatában vannak privilegizált helyzetüknek és igyekeznek belőle visszaadni a közösségnek.  

A harmincéves Ádám  és a harminchat éves Marci tíz éve vannak együtt. Bejegyzett élettársak, kapcsolatukra házasságként tekintenek. Kezdettől fogva egyetértettek abban, hogy családot és három gyereket szeretnének.  

Mindketten korán rájöttek a szexuális irányultságukra, és elmondásuk szerint nem kellett különösebb harcot vívniuk a családjukkal az elfogadásért. Még a nagyszülők is tudomásul vették egy idő után a helyzetet. A közönség nagy derültségére kiderült, hogy amikor Ádám bemutatta otthon Marcit, nem az volt az aggály tárgya, hogy fiút visz haza (azt a szülők már megszokták), hanem az, hogy az új partner idősebb nála – akkor nagynak érezték a mindössze hat év korkülönbséget. Marci elmondta, hogy annak ellenére, hogy meleg, mindig is hagyományos családképe volt, házasságban szeretett volna élni és gyerekeket nevelni. 

Mindketten multinál dolgoznak és jól keresnek – a tündérmese következő fejezeteként szexuális irányultságukat a munkahely is gond nélkül elfogadja. 

Négy évvel ezelőtt elhatározták, hogy belevágnak a gyermekvállalásba. A béranyaságtól mint egyik lehetséges megoldástól (számomra fölöttébb szimpatikus módon) idegenkedtek. Mint egyikük elmondta, nem akarták kibérelni egy nő testét, és, noha nem ítélkeznek más párok döntései felett, úgy érezték, hogy nekik az örökbefogadás az útjuk. 

Magyarországon azonos nemű párok hivatalosan nem fogadhatnak közösen örökbe, csak az egyik fél egyedülálló szülőként. Mivel Marci az idősebb (az örökbefogadás alsó korhatára 25 év, és Ádám akkor ezt csak egy évvel lépte túl) és van a nevén egy lakás, ő jelentkezett a TEGYESZ-nél (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat). A környezettanulmány során minden rendben találtak, és a férfi a pszichológusi vizsgálat során is alkalmasnak bizonyult a szülői szerepre. A folyamat így sem volt zökkenőmentes, és hosszú várakozás következett.

Nem a szülőknek keresnek gyereket, hanem a gyereknek szülőt

– idézték a TEGYESZ fontos irányelvét, szertefoszlatva a sztereotípiát, miszerint az örökbefogadást fontolgató szülők fényképalbumban lapozgatva válogathatnak a közszemlére tett gyerekek közül és rábökhetnek a nekik tetszőre.

Marci részt vett az előkészítő tanfolyamon, ahol kölcsönös empátia alakult ki a hetero résztvevőkkel:

A hetero pároknak az örökbefogadás legtöbbször gyász – el kell gyászolniuk, hogy természetes úton, vagy akár mesterséges megtermékenyítéssel sem lehet gyerekük (Többen a résztvevők közül számos sikertelen beültetésen voltak túl.) Az azonos nemű pároknak viszont az örökbefogadás ünnep 

– mondta. 

Értetlenül álltam az ismerősök kérdése előtt: nem bánom-e, hogy nem lesz vérszerinti utódom? Én csak azt láttam az örökbefogadásban, hogy 'úristen, lesz egy gyerekem!' –

– tette hozzá Ádám. 

Életük egyik legszebb pillanataként emlegették, amikor másfél év várakozás után végre megcsörrent a telefon és kiajánlottak nekik egy akkor másfél éves kisfiút. Sor kerülhetett az úgynevezett rápillantásra. Ez úgy zajlik, hogy egy előre megbeszélt időpontban a nevelőszülő (akinek a gondozásában a gyerekek örökbefogadásukig állnak) egy nyilvános helyre elviszi a gyereket, ahol a lehetséges örökbefogadók messziről megnézhetik. Marci és Ádám igent mondtak, szerették volna örökbefogadni a szőke kisfiút.

A nevelőszülők maximális jófejséggel működtek közre az ismerkedés folyamatában. A fiktív anya kötelező bejegyzésekor a két nevelőszülő keresztneve került az anyakönyvbe (az apáé vezetéknévként). Jelenleg is tartják a nevelőszülőkkel a kapcsolatot.   

A tündérmese folytatódik: Andris szépen fejlődik apukái gondozásában, már hároméves. Szüleit Apának és Apunak szólítja. A családot kiegészíti egy corgi kutya is, akit Ádámék még korábban, de már közösen vettek magukhoz. 

Zsolt ugyan kitartóan igyekezett valami nehézségre bukkanni :) , de a társasház lakóközössége is maximálisan elfogadja a családot. Néha át is viszik Andrist játszani a szomszéd gyerekekkel, ahogy ők is ellátogatnak hozzájuk. Ádám és Marci elmondása szerint „unalmas” hétköznapi életet élnek, amilyet mindig is akartak. Legfeljebb annyi „szokatlan" van benne, hogy igyekeznek rendszeresen találkozni más szivárványcsaládokkal is, nehogy Andris kakukktojásnak érezze magát. 

Andrisnak (amellett, hogy apukái sem tűnnek rideg, távolságtartó, sztereotip macsónak, és valószínűleg képesek ellátni a gyerek érzelmi szükségleteit is) nem kell a női mintát, a női gondoskodást sem nélkülöznie. A nagymamák – akik szkeptikusak voltak az örökbefogadással kapcsolatban, de aztán nagyon örültek a sikernek – rajongva szeretik a kisfiút. (Aznap este is a nagyszülők vigyáztak Andrisra, hogy az apukák eljöhessenek a beszélgetésre.) Mint kiderült, az óvodai anyák napjára is sikerült megoldást találni: Andris a nagymamáknak rajzolt. :) (És az intézményben tartanak apák napját is, amikor Marciékat is felköszöntheti.)  

Marci mindennek ellenére elmondta: a politikusok homofób megnyilvánulásai nyomasztó hatással vannak rá. Különösen bántónak tartotta Kövér László májusi nyilatkozatát, amiben lepedofilozta az örökbe fogadó azonos nemű szülőket. A konzervatív elveivel némileg ütközik, hogy a gyerek anya nélkül nő fel, ugyanakkor bízik benne (és ez a közel háromórás beszélgetés alapján erősen valószínűsíthető), hogy ők is képesek megadni Andrisnak a szükséges gondoskodást és szeretetet. Folyamatosan felteszi magának a kérdést, hogy jó szülő-e – és, tehetjük hozzá, az önreflexió általában fejlődéshez vezet. 

Marci és Ádám a hányatottabb sorsú LMBTQ emberek számára akár még irritálók is lehetnének az őket körülvevő osztatlan elfogadás, a kiegyensúlyozott anyagi helyzetük és az ideális családi, munkahelyi körülményeik miatt. Ugyanakkor ők nagyon is tisztában vannak a kivételes, privilegizált helyzetükkel, és igyekeznek azt a közösség javára is fordítani. Igyekeznek hasonló helyzetben levő családokat segíteni, és rendszeresen részt vesznek a Szivárványcsaládokért Alapítvány rendezvényein. 

A közönség soraiban ott ült Szekeres P. Mónika újságíró, aki annak idején azzal borzolta ismerősei kedélyeit, hogy (valószínűleg) nem meddő, de férjével mégis úgy döntöttek, hogy örökbefogadás útján bővítik a családjukat. A sztereotípia szerint hetero pároknál ez csak kényszermegoldás lehet, ha ló nincs, jó a szamár is alapon - ők nem így gondolták. Ma két roma kislányt nevelnek nagy boldogságban. Felszólalt egy másik, nyílt örökbefogadás előtt álló meleg pár is. Egyenesen a kórházból érkeztek a rendezvényre: meglátogatták az ikreket, akiket hamarosan hazavihetnek a Budapesttől nem messze levő kertes házukba. Az életet adó anya, miután találkozott velük, a többi jelölt párt meg sem akarta nézni, őket választotta. Egyikük egy külföldi cégnél dolgozik, amely annak ellenére biztosítja majd számára az apai szabadságot, hogy párjával (a magyar törvények miatt) nem házasok. Jelen volt továbbá – hamarosan iskolába készülő, jókedvű kisfiával – egy örökbefogadó egyedülálló meleg apuka is.

Örökbefogadó (vagy mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket vállaló) leszbikus szülők ezúttal nem voltak jelen. Ez lehetne egy következő beszélgetés témája, kitérve arra, hogy a hasonlóan stabil párkapcsolatban és stabil anyagi helyzetben élő pécsi leszbikus pár esetében miért állították le „felsőbb utasításra" a többek által visszautasított, enyhe értelmi fogyatékos roma kislány örökbefogadását.    

Úgy gondolom, frázisok puffogtatása, b*zizás és céltalan gyűlölködés helyett arra lenne szükség, hogy minél többen találkozzanak a való életben, szemtől szemben is egy olyan, örökbefogadó azonos nemű párral, mint Marci és Ádám. Talán akkor pedofilozás, „homoszexuális lobbi" kiáltása és „kigyógyító" terápiára küldözgetés helyett sikerülne meglátni, hogy nincs abban semmi ördögtől való, ha két egymást szerető, jól szituált ember meg akarja osztani a javait egy vagy több, a vér szerinti szülők által elhagyott gyerekkel. Akinek személyében valószínűleg egy tehetségét kibontakoztató embert adnak a társadalomnak, és aki így el fogja majd kerülni az állami gondozásból 18 évesen kilökött fiatalok jellemzően hányatott sorsát. 

_________________________________________________________________________________

Kapcsolódó cikkeink: 

Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad? 

Juan, Leo és én, a karrierista antinő  

Gyémánt Ágnes: Van egy álmom: hogy a lányom és a barátnője összeházasodnak 

Gyémánt Ágnes: A lányom és a felesége a családom