„Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted.”

Szabadnem

Minden, ami emberi

A mítoszok esete Puzsérral és a metszetszemléletű aktivizmussal

2017. március 26. - P. L.

(Válasz Puzsér Róbert „Politikai korrektség és genderizmus” című cikkére)

 

 

Beszélgessünk a mítoszokról.

 

A mítosz az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus tükröződése, ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében (lásd: sulinet.hu). A mítosznak tehát van valóságalapja: valamilyen félelmetes jelenség, amire mindenképpen magyarázatot kell adni. Időnként még azon az áron is, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott meséket találunk ki rá. A mítoszoknak egyébként mindig is fontos szerepe volt az emberiség kultúrtörténetében: akár azért, mert általuk egy-egy népcsoport összekovácsolódott és nemzetté vált; akár azért, mert általuk boszorkányperekben lehetett elítélni és kiirtani emberek millióit.

 

A mítosz természetesen egy irodalmi kategória, és érdekes módon sok rokonságot mutat a ma igen divatos összeesküvés-elméletekkel.

 

 

Tetszik nekem az az elképzelés, miszerint a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavából mindhárom fogalom önálló életre kelt, és totalitárius rendszereket hozott létre. Ötletes. Több teteje persze nincs, mint annak lenne, ha én kitalálnék egy összeesküvés-elméletet arról, hogy a „Piros, Fehér, Zöld” hármas szimbólumának tagjai démonná váltak, és a magyarok történelmének három legnagyobb tragédiáját (Mohács, Segesvár, Trianon) okozták. A Piros Démon igazgatta a janicsárok sortüzeit Mohácsnál. A Fehér Démon küldte a kozákok századát Bem gyalogosai ellen Segesvárnál. A Zöld Démon kísértésére egyezett bele Horthy kormányzónk a Trianoni békeszerződés feltételeibe.

 

Sokan szeretik az efféle esti meséket, de ez még nem teszi őket igazzá.

 

Mindenesetre analógiák is léteznek, és ilyen értelemben nekem tényleg tetszik a gondolat, hogy a Szabadság Démona munkálkodik jelenleg a világban (és most épp Magyarországot fenyegeti az általa létrehozott liberális diktatúra). Én értékelem a szimbólumokat, a párhuzamokat és úgy általában az irodalmat. Mondjuk a tekintetben némiképp szkeptikus vagyok, mennyire van értelme irodalmi jellegű gondolatmenetekből komplex társadalmi folyamatokra vonatkozó ténymegállapításokat tenni. De belátom, az emberiségnek belső igénye a mítosz: a világ felfoghatatlan bonyolultságára meseszerű válaszokat adni tényleg segít abban, hogy az istenadta nép nyugodtan aludjon éjjel. Hiszen ha Zeusz az, aki egy villámcsapással elpusztította a termést, nem pedig a kiszámíthatatlan, fölfoghatatlanul kaotikus és személytelen időjárás, akkor mindennek mindjárt több értelme van.zeusz.jpeg

 

Szóval a mítoszok érdekesek, alapvetően irodalmi jellegűek, tudományos értékük alapján pedig ugyanoda sorolhatók, ahova az összeesküvés-elméletek.

 

 

Puzsér Róbert írása jó esetben mítoszteremtés, rossz esetben összeesküvés-elmélet. Én optimista ember vagyok, szóval megszavazom az első esetet, és gratulálok a szerzőnek, amiért ilyen szép, egységes keretbe foglalta a Szabadság Démonának Mítoszát. Felkerül majd a jövő könyvtárainak digitális polcaira a Görög regék és mondák, a Kalevala és a Nibelung-ének mellé.

 

És mivel egy irodalmi jellegű írásról van szó, nem is fogom az állításait egyenként tudományos igényességgel megcáfolni. Ha megtenném, holnap estig is itt ülhetne cikkem mellett a kedves olvasó. Ízelítőül: nem, nem igaz, hogy a „politikai korrektség mára gondolatrendőrséggé fajult” volna: nemhogy Magyarországon, de még tőlünk nyugatabbra sem igaz (a PC egy eszköz, nem a cél). Tévedés az is, hogy a feminizmus győztes lenne az egyenjogúságért vívott harcban: hogyan is lehetne így, amikor Magyarországon konzervatív becslések szerint is százezer olyan nő és gyermek él, akiket bántalmaznak otthon? És nem, nem igaz az sem, hogy a feministák (jobban mondva a „genderelmélet élharcosai”, akárkik is legyenek ők) a világ minden bajának okát a tesztoszteronban látják. Ez a gondolat kifejezetten nevetséges – lenne, ha nem tudnánk, hogy itt irodalomról van szó, nem pedig társadalomtudományról.

 

 

De hagyjuk is meg a Szabadság Démonának Mítoszát annak, ami: fikció. Inkább beszéljük meg azt, mi a mítosz valóságalapja. Kettő van neki. Itt most csak az egyikkel foglalkozunk: a liberalizmussal mint emberi jogi kérdéskörrel. (A másik valóságalap a gazdasági liberalizmus, de ennek megvitatása túlmutat e cikk keretein.)

 

Evezzünk kicsit tudományosabb vizekre. Beszéljük meg a feminista gondolkodás tudományos alapjait.

 

Először is különbséget kell tenni egyéni szint és csoportos szint között. Ez a különbségtétel a feminista gondolkodás egyik legfontosabb alapja. Az egyéni szint és a csoportos szint közötti különbséget legjobban egy példán lehet elmagyarázni:

 

Vegyük azt a tényt, hogy a nők alacsonyabbak a férfiaknál. Ez az állítás kollektív módon igaz, tehát nők és férfiak viszonylag nagy csoportjaira igaz. Átlagosan igaz. Ettől függetlenül azonban előfordulhat (és elő is fordul sokszor), hogy egy konkrét nő magasabbra nő, mint egy konkrét férfi. Ez viszont már az egyéni szint nézőpontja: az egyes egyének eltérhetnek – és időnként el is térnek – az átlagostól. Attól még, hogy Takácsné, a szomszédasszonyom magasabb, mint Kovács úr a harmadikról, a csoportokra érvényes állítás igaz marad. A nők átlagmagassága alacsonyabb, mint a férfiak átlagmagassága. Aki ezt vitatja, az nem gondolkozik tudományosan.heights1-magyar.png

Kép forrása és magyarázata itt található.

 

Éppen ezért téved az is, aki szerint a feministák a férfiakat utálják – és téved az a feminista is, aki utálja a férfiakat. Ez egy alapvető félreértelmezése a helyzetnek. A férfiak mint statisztikai csoport kedvezőbb helyzetben van a nőknél, de ez nem jelenti azt, hogy minden férfi kedvezőbb helyzetben lenne minden nőnél. Sőt, azt sem jelenti, hogy minden férfi egyenként felelős lenne a helyzetért.

 

Hiszen tényleg igazságtalan lenne egyenként felelőssé tenni minden férfit egy rendszerért, amibe ők is csak beleszülettek!

 

Amit ezzel szemben a feminizmus (mint társadalomtudományos szemlélet) állít, hogy a férfiaknak mint csoportnak jobban kedvez a rendszer. Amikor az isztambuli egyezmény olyanokat ír, hogy a nők el vannak nyomva, vagy hogy a férfiak privilegizáltak, nem az egyes emberekről beszél, hanem statisztikai csoportokról. Attól, hogy elfogadjuk a nők (mint csoport) elnyomásának tényét, még tisztában lehetünk vele, hogy egyes férfiaknak lehet nagyon szerencsétlen az élete. Egyes férfiak járhatnak rosszabbul egy-egy helyzetben, mint egyes nők. Ettől még kollektív szinten, statisztikailag igaz marad az az állítás, hogy a nők (mint csoport) hátrányból indulnak az élet legtöbb területén a férfiakhoz (mint csoport) képest.

 

Nem csoda tehát, ha a férfiak jelentős része nem tesz aktívan a rendszer megváltoztatásáért. Miért is tenne, ha egyszer neki ez így megfelel? Ez egy teljesen érthető hozzáállás. Morálisan kétséges, de érthető.

 

 

Ennyit a tudományos alapozásról. Térjünk rá most arra, ami a mítoszunk valóságalapját képezi: a gender identitásra és az erre alapuló mozgalmakra. Elmondták már előttem nálam sokkal érdemesebb emberek is, mit jelent a gender szó valójában, és miért értelmetlen akár a szót magát, akát a szót valamilyen értelemben használókat démonizálni. Én itt most ezt nem ismételném el, helyette inkább az identitásról mondanék pár dolgot.

 

Mindannyian tartozunk valamilyen társadalmi csoporthoz. Nagyon-nagyon sokféle csoporthoz lehet tartozni. A csoportok egy része identitást is ad a tagjainak: például az Újpestnek szurkolók halmazába tartozóknak időnként (de nem mindig) identitásukká válik, hogy ők újpestesek.

 

Hogy mi válhat identitássá? Minden, ami emberi. Például az, ha valaki magyar. Vagy az, ha valaki roma. Vagy az, ha valaki transznemű. Vagy az, ha valaki művész. Vagy az, ha valaki zenész. Vagy az, ha valaki nő. Vagy az, ha valaki férfi. Vagy az, ha valaki óvodás. Vagy az, ha valaki terhes. Vagy az, ha valaki feminista. Vagy az, ha valaki antifeminista. Vagy az, ha valaki bevándorló. Vagy az, ha valaki meleg. Vagy az, ha valaki színész, református, katolikus, ateista, kutyabarát, macskabarát, angol, német, kínai, marxista, náci*, környezetvédő, bántalmazást túlélő, rokker, punk, vegán, zsidó, ebbe vagy abba az iskolába járó, ezen vagy azon a munkahelyen dolgozó, büntetett előéletű, fideszes, emeszpés, balos, jobbos, puzsérróbert, virágkötő, chemtrail-hívő, maffiatag stb. stb. stb.

 

*Megjegyezzük, hogy van egy fontos nulladik szabály a jogvédő aktivisták körében: a másik ember szabadságának tisztelete. Ennél fogva az összes olyan identitást, mely elvitatja másokét, ki szoktunk zárni a játékból. Extrém példa: ha valakiknek identitássá válik, hogy ők környezetvédők, és ezért úgy döntenek, megpróbálják kiirtani a nem környezetvédőket – hát ez esetben ők nem maradhatnak játékban. Ebből könnyen látszik, hol a határ, és hogy miért nem állunk ki pl. a náci identitású csoportok jogai mellett. De hogy a saját házunk táján is söprögessünk: ha fura feministák ki akarják irtani a férfiakat (vagy történetesen elvitatják a transzneműek jogát a transz identitáshoz, khm), mi a magunk részéről a nulladik szabály értelmében nekik sem osztunk lapot.

 

A csoporthovatartozás időnként identitássá válik, időnként nem. A csoporttagság lehet születési adottság (például a nemi identitás, az etnikai/nemzeti hovatartozás vagy a puzsérróbertség esetén) vagy lehet választott (vallások, ideológiák, hobbik). Lehet továbbá olyan, ami idővel elmúlik, átalakul (óvodásság, iskolásság, terhesség, antifeminizmus jó esetben) vagy olyan, amit az ember igencsak nehezen képes megszüntetni (nemi hovatartozás, szexuális orientáció, nemzetiség, bőrszín).

 

 

Na most, a probléma ott kezdődik, hogy ezek a csoportok/identitások/halmazok nemcsak úgy lebegnek az űrben, hanem egy nagyon is földi, társadalmi rendszerben léteznek. A rendszer pedig olyan, amilyen: néhány csoportot előnyben részesít, néhányat meg, nos, nem annyira. Hangsúlyozom: csoportot.

 

Itt érkeztünk el ahhoz, hogy miért volt fontos különbséget tenni az egyéni szint és a csoportos szint között. Azt ugyanis, hogy egy csoportot a rendszer előnyben vagy hátrányban részesít-e egy másik csoporttal szemben (vagy esetleg ki sem mutatható efféle alá-fölérendeltség), csoportszinten, statisztikai módszerekkel lehet eldönteni. Egyes egyének persze érezhetik a bőrükön a csoporthovatartozás miatti előnyöket/hátrányokat, de olyan egyének is létezhetnek, akik semmiféle előnyt/hátrányt nem tapasztalnak életük során. Éppen ezért az „elnyomás” szigorúan csoportos szinten értelmezett fogalom.

 

Nem tudom eléggé hangsúlyozni: az egyéni szint és a csoportos szint két, különböző dolog. Nagyon nem szabad őket összemosni, mert abból csak érvelési hibák és helytelen következtetések születnek.fish.png

 

Senki nem állítja tehát, hogy egy nő ne lehetne erőszakos egy férfival szemben, vagy hogy egy nő által elkövetett erőszak ne lenne ugyanolyan súlyosságú és ugyanúgy büntetendő, mint egy férfi által elkövetett (egyéni szint). Az isztambuli egyezmény is csupán annyit állít, statisztikailag jellemző, hogy az erőszakot többnyire férfiak követik el (csoportos szint). Sem azt nem állítja sehol, hogy minden férfi erőszakos lenne, sem azt, hogy nők ne követnének el erőszakot. Vagy hogy ha megteszik, nem kéne ezért őket megbüntetni. Ez az egyezmény szövegének teljes félreértelmezése, mely aztán persze könnyen megágyaz bármiféle összeesküvés vizionálásának (bocsánat: mítosz alkotásának).

 

De menjünk még tovább. Puzsér Róbert azt írja, „az erőszak személyes probléma, amit nem társadalmi szinten kell kezelni, hanem egyénileg”. Sokan elmondták már, hogy a nők elleni erőszak igenis társadalmi szintű probléma. De még ha tényleg személyes szintű lenne, akkor sem ördögtől való ötlet társadalmi szinten választ adni rá. Mondok egy analógiát. Ha betörnek Puzsér Róbert házába egy holdfényes éjszakán, a társadalmi szinten fönntartott rendőrséget hívja föl, a társadalmi szinten fönntartott bíróság ítéli el a rablót, és a társadalmi szinten fönntartott börtönbe zárják be. Nem kívánom Puzsér Róbertnek, hogy megtapasztalja, amint a bűntény helyszínére kiérkező rendőr vállvonogatva továbbáll, mondva, a betörés személyes probléma, kezelje egyénileg, ahogy akarja. Küldje pszichológushoz a betörőjét, ha tudja, az majd segít.

 

Van itt még egy apróság, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mindannyian nemcsak egy, hanem több csoporthoz is tartozunk, tehát több csoport metszetében vagyunk. Pont úgy, ahogy Puzsér Róbert is egyszerre férfi, puzsérróbert és magyar származású – bizonyos csoportokban viszont nincs benne (például nem óvodás és nem terhes).

 

A két (vagy több) hátrányos helyzetű csoport metszetére különösen oda kell figyelni. A roma nők helyzete nyilvánvalóan különbözik mind a roma férfiak, mind a nem roma nők helyzetétől. A fogyatékossággal élő nők helyzete összetettebb, mint az ép nőké vagy a fogyatékossággal élő férfiaké. A transznemű nőket másféle kirekesztés sújtja, mint a cisznemű nőket vagy a transznemű férfiakat. A transznemű, fogyatékos, roma nők csoportjáról nem is beszélve. (Ők talán kevesen vannak, de ugyanúgy megérdemlik az egyenlő bánásmódot és a jogérvényesítéshez való hozzáférést, mint bárki más a társadalomban. Különleges, metszetbeli helyzetük miatt azonban ez nagyon sok gyakorlati akadályba ütközik, melyeknek felszámolásához fel kell ismernünk a metszetbeliség tényét is.)halmaz_1.jpg

 A társadalmi csoportokról való efféle gondolkodást hívjuk úgy, metszetszemlélet (latin eredetű szóval: interszekcionalitás – az interszekció a matematikában halmazok metszetét, közös részét jelenti).

 

A metszetszemlélet nemcsak egy társadalomtudományos nézőpont, hanem – érthető módon – egy aktivista irányzat is. Létezik például metszetszemléletű feminizmus, ami törekszik nemcsak a nőket mint csoportot ért hátrányok fölszámolására, hanem más elnyomások felszámolására is, különös tekintettel a csoportok metszetére (pl. roma nők, transznemű nők stb.). Mivel a csoporthovatartozás időnként identitássá is válik az embereknek (különösen abban az esetben, ha elnyomott csoportról van szó, amikor is az identitásképződés tulajdonképpen egyfajta túlkompenzálás), az irányzatot ebben az értelemben az „identitáspolitikák egy fajtájának is lehet tekinteni.

 

A Szabadság Démonának Mítosza tehát egyáltalán nem nélkülözi a valóságalapot. Igen, léteznek identitások. Létezik gender identitás is. És mivel a társadalmi csoportok közül egyeseket statisztikailag kimutathatóan is ér elnyomás (pl. a nemük, a „gender”-ük miatt), ezek a csoportok a közös identitásba kapaszkodva mozgalmakat szoktak létrehozni. A mozgalomépítéssel és aktivizmussal a rendszert igyekeznek megváltoztatni, hogy az többé ne nyomja el őket. Hogy merészelik...?

 

Ez tehát az a félelmetes társadalmi erő, ami a Szabadság Démonának Mítosza valóságalapját képezi.

Emlékezzünk csak vissza, mi is volt a mítosz definíciója: A mítosz az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus tükröződése, ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében.” Igen, Puzsér Róbert szövegét alaposan tanulmányozva és a valósággal összevetve egyértelművé válik, hogy az elnyomott csoportokat képviselő aktivisták és mozgalmak jelentik azt a félelmetes társadalmi erőt, amit a Szabadság Démona szimbolizál a mítoszban. demon.jpeg

 

Egy kérdésre kéne még választ találnunk: mi lehet az oka, hogy Puzsér Róbert mítoszírásra adta a fejét? Bevallom, nem könnyű kérdés ez.

Az egyik lehetőség, hogy az én optimista értelmezésemmel ellentétben nem mítoszteremtésről, hanem mezei összeesküvéselmélet-gyártásról van szó. Azonban a magát progresszív gondolkodónak tartó Puzsér Róbertről igen nehéz elképzelni, hogy felült volna a kormánypropaganda és a konzervatív összeesküvés-elmészek jól bejáratott gyorsvonatára.

Nem, nem. Bizonyosra veszem, hogy művészi önkifejezésként kell értelmezni, amit ír.

Ez esetben azonban lehetett volna óvatosabb is. Önkifejezgetése közben ugyanis sikerült belerúgnia nemcsak a nőkbe, de egy másik, amúgy is borzasztóan rossz helyzetben lévő kisebbségbe is: a transznemű emberekbe. A mítosz szerint a társadalmi nem, azaz „gender” miatt aktivistává vált emberek a fő bűnösök a liberalista világégésben. Ők ugyanis azt állítják: azok is emberek és jár nekik az emberi méltóság, akik másféle nemi szervvel merészeltek születni, mint amilyet a külső szemlélők elvárnak. Skandallum, liberális métely, világvége!

 

 

Nagy kár, hogy Puzsér Róbert libsi összeesküvéssel magyarázza a világ jelenségeit ahelyett, hogy beleásná magát a metszetszemlélet szakirodalmába. Olvasói művelését nem középiskolás fokon is megkísérelhetné. Nem is tudom, miért nem teszi. Van manapság elég hangadó a konzervatívok között, aki építgeti a Szabadság Démonának Mítoszát az emberek kollektív tudatában. Nem kell a progresszíveknek is besegíteni ebbe.

Vagy talán Puzsér Róbert szándékosan építi a mítoszt, hogy ezzel a konzervatív gender-pánikot kifigurázza? Ha ez a magyarázat, akkor visszavonok mindent, befogom a számat, és megyek kapálni.

Egy másik magyarázat azonban – sajnos – valószínűbbnek tűnik. Az ismeretlentől való félelmet meglovagolva a jogukat védő kisebbségek ellen hangolni a közvéleményt ugyanis kifizetődőbb, mint megérteni, milyen konkrét érdekérvényesítési problémákkal küzdenek ezek a kisebbségek, és megpróbálni segíteni rajtuk. Szomorúan kell megállapítanom tehát, hogy minden jel szerint Puzsér Róbert aprópénzre váltotta a művészetét, a könnyebb utat választotta a népszerűséghez. Ha így van, ez is egy teljesen érthető hozzáállás.
Morálisan kétséges, de érthető.

 

 

P. L.
A szerző metszetszemléletű feminista

 

 

FRISSÍTÉS: Cikkem megírása óta Puzsér Róbert egy újabb fejezettel bővítette a Szabadság Démonának Mítoszát. Még szerencse, hogy mi már rájöttünk, milyen valóságalapból merítkezik a mítosz, és ezért nem esünk abba a hibába, hogy esetleg komolyan vegyük. Tudjuk azt is, hogy a mítosz szerzője szándékosan tesz úgy, mintha nem értené: a feministák nem a férfiakat gyűlölik egyen-egyenként. (Hanem azt rendszert próbálják megváltoztatni, ami a férfiaknak mint csoport kedvez.) De ő, mint tudjuk, művész. Az irodalmi alkotás hatásának fokozása érdekében tetteti csak, hogy nem érti az egyéni szint és a csoportos szint közötti különbségtételt. Ez nála csak írói eszköz. A valóságot alapul véve létrehoz egy mítoszt, méghozzá ezt az apró csúsztatást kihasználva! Zseniális művészi megoldás, minden elismerésem az övé. A morális részéről a dolognak persze továbbra sem változott a véleményem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadnem.blog.hu/api/trackback/id/tr1712359371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2017.03.30. 21:33:19

Egy időben sokat hallgattam Puzsért, tetszett az idealizmusa, műveltsége, szokatlan meglátásai, na meg persze a stílusa. Aztán ahogy lenni szokott, idővel a rajongás rózsaszín ködén kezdtek átszivárogni gyengeségei.

Úgy tapasztaltam, hogy van neki egy világképe, és abba próbál begyömöszölni mindent - és itt a mindenen van a hangsúly. Addig izgalmas, amíg olyan témákról beszél, amik megfoghatatlanok picit (ezotéria, politika). De amint konkrétumok jönnek vagy egy szakértő, akkor általában kibukik, hogy ő is csupán az átlagember felületességével bír.

Szóval csak azt szerettem volna mondani védelmében-ellenében, hogy érzésem szerint nincs nála kicsinyes, mögöttes indok, egyszerűen csak mindenről véleményt akar mondani, mindent le akar egyszerűsíteni hogy teljes legyen a világképe, és ez nem lehetséges, hiszen egy-egy területben való elmélyedéshez évek vagy egy élet is kevés.

Saláta27 2017.04.10. 16:21:15

Fogalmazhatunk úgy is, hogy liberális az, aki hisz abban, hogy a férfiak csoportszinten hajlamosabbak az erőszakra, mint a nők, ugyanakkor tagadja, hogy létezik cigánybűnözés. Statisztikailag ugyanis az is tény, hogy bizonyos bűncselekménytípusok elkövetői társadalmi létszámarányuknál jóbal nagyobb számban tartoznak a roma népcsoporthoz, Kérdés, hogy mi következik abból, ha a társadalmi csoportot azonosítjuk ilyen negatív jelenségekkel. Puzsér szerint ez negatív, mert a bűnelkövetőket egyénileg kell büntetni, esetleg a nevelésben lehet az ilyen statisztikai tudást hasznosítani.

A másik kérdés, hogy milyen következményekkel jár az "elnyomott" csoportok érdekvédelme. Minden kisebbségnek törekednie kell az integrációra, és bizonyos mértékben el kell viselnie, hogy a többségi értékrend az övétől különbözik. Pl. sok ember nem akar gyereket, számos okból: lehet, hogy egészségügyi okból nem lehet gyereke, pszichésen idegenkedik a gyerekvállalástól, vagy a kötöttséget, a gyerekneveléssel járó feladatokat nem akarja vállalni. Ez egyénileg lehet elfogadható stratégia, de ha identitást képzünk belőle, és a gyerekellenesek csoportja elnyomottnak érzi magát a családpolitika, a gyerekvállalás támogatása miatt, az társadalmilag káros, és az érdekvédelmük szerencsés esetben nem lesz sikeres. A transzgender csoportokkal szembeni többségi idegenkedés is sok esetben a családellenes érdekvédelmi törekvéseikből fakad.

P. L. 2017.04.10. 16:34:22

@Saláta27:

"liberális az, aki hisz abban, hogy a férfiak csoportszinten hajlamosabbak az erőszakra, mint a nők, ugyanakkor tagadja, hogy létezik cigánybűnözés."

(1) Nem állítottam, hogy liberális vagyok. Emberi jogi kérdésekben valóban azt gondolom, hogy mindenkinek biztosítani kell a személyes szabadságot arra, hogy kifejezze az identitását és megélje az orientációját. Bizonyos más kérdésekben (pl. gazdaságpolitika) viszont nem vagyok liberális.

(2) Az ún. "cigánybűnözés"-ről azt gondolom, hogy ugyanúgy nem létezik, mint a "férfibűnözés". A cikk sem "férfibűnözésről" beszélt, sőt.

(3) Ha statisztikailag bizonyos társadalmi csoportokra jellemzőek egyes dolgok, ez nem azt jelenti, hogy minden egyes csoporttagra jellemzőek. A sztereotipizálást nem támogatom.

(4) Különbséget kell tenni "leírás" és "magyarázás" között. A statisztika leír, de nem magyaráz. A magyarázatot mindig a statisztikát értelmező ember teszi mögé. Éppen ezért a magyarázat néha hibás lehet akkor is, ha a statisztika maga helyes.

(5) A "cigánybűnözés" fogalmával az a probléma, hogy magyaráz, nemcsak leír. Legalábbis azok, akik előszeretettel használják ezt a fogalmat, az esetek túlnyomó részében egy bizonyos magyarázatot raknak be a statisztikájuk mögé: szerintük a cigány emberek genetikailag bűnözők. Szerintük ők rosszabbak, mint a fehérek. Ez a probléma a fogalommal: a hibás magyarázat mögötte.

(6) Azok a feministák, akik szerint a férfiak genetikalilag erőszaktevők, szintén hibás magyarázatot adnak egy statisztikai tényre.

(7) Ha a cigány emberek között tényleg magasabb a bűnelkövetési arány, mint a fehérek között (erre viszont független tudományos forrásból fogadok csak el statisztikát, olyat, ami korrigál a hatóságok rasszizmusára is, ami miatt eleve súlyosabb elbírálás alá esik az ő tettük, mint esne egy fehéré), akkor arra a magyarázat nem a génekben keresendő, hanem a társadalmi helyzetben: ha egy embercsoport diszkriminálva van, kevesebb esélye van a kitörésre, az emberhez méltó életre stb., akkor ott érthető, ha gyakoribbak a bűncselekmények.

(8) Következtetésem: Ha a Jobbik-jellegű pártok/mozgalmak az ún. "cigánybűnözés"-t meg akarnák szüntetni, akkor a cigány emberek hátrányos helyzetét kéne felszámolniuk.

Caenorhabditis elegans 2017.06.04. 16:00:32

@Saláta27: Kicsit későn kapcsolódtam be, szóval csak úgy a megjegyzés szintjén:
"A transzgender csoportokkal szembeni többségi idegenkedés is sok esetben a családellenes érdekvédelmi törekvéseikből fakad. "

Nincsenek statisztikáim, de amennyire tudom, a transzok pont annyira akarnak családot, mint a ciszek (épp csak nekik nehezebben megy) és semmiféle érdekük nem fűződik egy esetleges családellenességhez. Szóval a "családellenes érdekvédelem", mint szókapcsolat, számomra érhetetlen.