„Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted.”

Szabadnem

A transzfeminizmus talányának megfejtése

2017. január 15. - T. B.

(A bejegyzés eredetileg itt jelent meg.)

A fordítás a következő cikk alapján készült: Trans Feminism: There’s No Conundrum About It

Szerző: Julia Serano

transgender

Egy cikk szerint, mely a Ms. magazinban jelent meg és „A transzfeminizmus talánya” címet viseli, a transzfeminizmus egy igen önellentmondásos és megkérdőjelezhető ága a feminizmusnak. Nos, én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Elmondom, miért.

 A transzfeminizmus – vagyis a feminizmusnak a transznemű emberek problémáit tárgyaló vonatkozásai – napjaink modern feminizmusának („third-wave”) egyik irányzata. Ugyanonnan ered, mint az olyan feminista irányzatok, mint a szexpozitív feminizmus, a posztmodern/posztstrukturalista feminizmus, a queerelmélet és az interszekcionalitás. Ezek a feminista irányzatok mind azt állítják, hogy az elnyomás kérdésköre sokkal összetettebb annál, mint hogy a férfiak elnyomják a nőket és kész.

Igen, a feminizmusnak ezek az ágai elismerik, hogy a szexizmus különböző fajtái attól függenek, hogy kinek milyen a biológiai neme, társadalmi neme vagy szexuális irányultsága. A hagyományos, patriarchális szexizmuson kívül (ami szerint a férfiak többet érnek, mint a nők) létezik még heteroszexizmus (ami szerint a heteroszexuális emberek többet érnek, mint a homoszexuálisok), monoszexizmus (ami szerint azok az emberek, akik csak az egyik nemhez vonzódnak, többet érnek, mint a biszexuálisok és pánszexuálisok), maszkulin-központúság (ami szerint a férfias, maszkulin megjelenésű emberek többet érnek, mint a nőies, feminin megjelenésű emberek) és így tovább.

Persze más eredetű kirekesztési formák is jelen vannak a társadalmunkban, például a rasszizmus, a klasszizmus (vagyis a szegény emberek megkülönböztetése) és az ableizmus (vagyis a fogyatékossággal élő emberek megkülönböztetése). Az Egyesült Államokban élő színesbőrű feministák például kimerítően kielemezték már korábban, hogy ez a három elnyomásfajta nem független egymástól, hanem egymást erősítve nagyon is összefügg. Egy színesbőrű nő a rasszizmust és a szexizmust nem külön-külön, hanem együtt, egymás által fölerősítve érzékeli, szexista rasszizmusként vagy rasszista szexizmusként. Ezt a jelenséget hívják úgy, hogy interszekcionalitás. (Az interszekció magyarul halmazok metszetét, közös részét jelenti.) Az interszekcionalitás fogalma manapság szerves része a feminista szótárnak (bár nem minden, magát feministának nevező illető fogadja el, így például a „férfiak elnyomják a nőket és kész” hozzáállású feministák sem).

Tehát a transzfeminizmus gyökere az az elképzelés, hogy a szexizmusnak több formája van, melyek nemcsak egymással állnak kölcsönhatásban, hanem más elnyomásfajtákkal is. Ha valaki két elnyomásfajta metszetében (interszekciójában) van, az nemcsak a két elnyomást érzékeli külön-külön, hanem ezek egymás által felerősített hatását is.

Míg a feminizmus eleinte kizárólag a patriarchátust tartotta felelősnek a szexizmusért, a transzfeministák felvetették, hogy a kérdés megfogalmazható a nemi kettéosztás (gender binary) fogalomrendszerében is. A nemi kettéosztás azt a gyakorlatot jelenti, hogy az embereket születésük pillanatában, vagyis a hozzájárulásuk nélkül, kettő és csak kettő kategóriába osztjuk. Azoktól, akiket születéskor a „fiú” kategóriába sorolunk, a társadalom elvárja, hogy férfiként tekintsenek önmagukra, férfias megjelenésük és viselkedésük legyen, valamint hogy a nőkhöz vonzódjanak szexuálisan. Azoktól pedig, akiket születéskor a „lány” kategóriába sorolunk, a társadalom elvárja, hogy nőként tekintsenek önmagukra, nőies megjelenésük és viselkedésük legyen, valamint hogy a férfiakhoz vonzódjanak szexuálisan.

És bárki, aki ennek a két kategóriának nem tud (vagy nem akar) megfelelni, kitaszított lesz. Ilyen kitaszítottak például az interszexuális állapotban születő gyermekek, a fiús lányok, a meleg férfiak, a transznemű egyének stb. A kitaszítottság mértéke és formája persze attól is függ, hogy az elvártak közül mely kritériumnak nem felel meg valaki.

A nemi kettéosztás fogalma megkísérelte összekapcsolni a feminizmust a queer- és transzaktivizmussal, és ettől kezdve nagyon sok feminista és LMBTQ-aktivista kezdte támogatni, és támogatja a használatát ma is.

De menjünk tovább. A transzfeministák azzal is foglalkoznak, hogy a transz személyeket milyen módon érinti a rendszerszintű ciszszexizmus. A ciszszexizmus a szexizmusnak az a fajtája, ami szerint a transz emberek nemi identitása és önkifejezése kevesebbet ér, mint a cisz embereké (a cisz annyit jelent, hogy nem transz). Tehát a ciszszexizmus -- amit néha egyébként transzfóbiának is hívnak -- egy társadalmi gyakorlat, ami a transz embereket kirekeszti mind az egyén, mind a rendszer szintjén. Tetten érhető például abban, ahogy különböző kormányok és intézmények akadályokat állítanak a transz emberek munkavállalása, illetve orvosi ellátása útjába; de abban is, hogy a transz emberek a cisz embereknél sokkal gyakrabban válnak zaklatás és erőszak célpontjává.

Míg a ciszszexizmus egyes formái kifejezetten a transz embereket sújtják, más formái inkább azzal a szexizmussal állíthatók párhuzamba, amit nők élnek át a férfiközpontú társadalomban. Hogy csak egy példát hozzak, mind a transz embereket, mind a (cisz) nőket rendszeresen tárgyiasítják, és megtagadják tőlük a jogot, hogy a saját testükről tájékozott döntéseket hozzanak. Mindkét csoport véleményét és élethelyzetét elbagattelizálják: az egyik esetben elsősorban a (cisz) férfiak, a másikban a cisz emberek általában.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a ciszszexizmus sem független az elnyomás más fajtáitól. Én is, más transzfeministák is felhívtuk már a figyelmet a transznőgyűlölet jelenségére. Transznőgyűlöletnek nevezzük, amikor a ciszszexizmus és a nőgyűlölet kölcsönhatva felerősíti egymást a transz nők (és más, a transznem-spektrum női oldalán lévő emberek) irányába. A transznőgyűlölet megmagyarázza, miért éri épp a transz nőket a legtöbb megalázó/értetlenkedő vélemény, démonizálás és szexualizálás, szemben például a transz férfiakkal. És persze ne feledjük el, hogy a ciszszexizmus kölcsönhat más elnyomásokkal is: például a transzfób erőszak áldozatai legtöbbször olyan transz emberek, akik egyrészt szegények és/vagy színesbőrűek, másrészt a transznem-spektrum női oldalán vannak.

Tehát röviden ez a helyzet: a transzfeminizmus egyáltalán nem „talányos”. Nagyon is világos, hogy miről van szó: a modern feminizmus egy olyan ágáról, mely az interszekcionalitást veszi alapul a szexizmus és az elnyomás kérdéskörének tárgyalásakor. Annyiban különleges, hogy a feminizmus eszmerendszerét és kritikai elméletét kiterjeszti a transzneműség problémáira is.

Ezt persze sok feminista a múltban teljesen félreértette. A Ms. magazin említett cikke („A transzfeminizmus talánya”) elismeréssel említ olyan feministákat, akik nem voltak hajlandóak a ciszszexizmus és az interszekcionalitás fogalmait komolyan venni, és ehelyett a transzneműség problémáit kizárólag a férfi előjogok kontextusában vizsgálták. Ezek a feministák elvetették a transzfeminizmust: szerintük a transz férfiak valójában „női” árulók, akik azért váltottak nemet, hogy férfi előjogokhoz jussanak, míg a transz nők valójában magukról túl sokat képzelő férfiak, akik azért váltottak nemet, hogy hozzáférhessenek a nők számára fenntartott terekhez. Bár ez a beszédmód némiképp meglágyult az évek során az Egyesül Államokban, még mindig vannak olyan feministák, akik szerint transz nőknek nincs joguk a feminizmusban részt venni, mivel mi nem nőként szocializálódtunk, avagy mivel mi valaha férfi előjogokkal bírtunk.

A férfi előjogok természetesen valóban léteznek. Könyvemben, a „Bűnbak lány”-ban (Whipping Girl) is hosszan írok a saját, személyes tapasztalataimról a férfi előjogokkal kapcsolatban, és hogy hogyan veszítettem el ezeket, amikor nemet változtattam. Persze igaz az is, hogy minden transz személynek mások a tapasztalatai erről, attól (is) függően, hogy milyen irányú a nemváltoztatás, milyen életkorban történik (hogy korai gyermekkorban-e, tizenévesként vagy a felnőtt élet különböző pontjain), hogy milyen az illető szexuális orientációja, hogy mennyire látványos a transzneműsége (vagy esetleg könnyen hihetik cisznek az emberek, angolul: „passing”), hogy milyen etnikumhoz tartozik és így tovább. Nem lehet tehát értelmesen beszélni a férfi előjogokról (vagy a szexizmus bármilyen más fajtájáról) anélkül, hogy interszekcionálisan állnánk hozzá a kérdéshez.

Azt a mítoszt, hogy létezik egyfajta egységes női létélmény, már régen lerombolták a színesbőrű nők (többek között). Mindannyiunk élettörténete különböző, ezért a szexizmus mindannyiunkat különböző módokon érint. Mindannyiunknak vannak valamilyen előjogaink másokkal szemben. Egyes feministák ugyan csökönyösen bizonygatják, hogy a cisz nőknek sokkal rosszabb a helyzetük, mint a transz nőknek, vagy hogy a hagyományos szexizmus sokkal rosszabb, mint a ciszszexizmus vagy a heteroszexizmus, de a feminizmus lényege nem az, hogy elnyomásolimpiát rendezzünk belőle. Nem, a feminizmus lényege éppen az lenne, hogy szembeszálljon a társadalomban lévő szexizmus és elnyomás minden fajtájával. És a transzfeminizmus éppen ezt a célt tűzte ki.

Ha a transzfeminizmust odáig egyszerűsítenénk, hogy azon vitatkozunk, vajon a transz nők nőnek (vagy feministának) számíthatnak-e, azzal nemcsak önmagunkat, de a feminizmus egészét is károsítjuk.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadnem.blog.hu/api/trackback/id/tr7312127649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.